Még mindig az iPad a király

Vágólapra másolva!
Még ha nem is a legtöbb táblagépet adja el az Apple, az internetforgalmat egyértelműen dominálják az iPadek a szegmensben, ami nagyon jó hír a tartalmakból és alkalmazásokból származó bevétel növelésén fáradozó Apple-nek.
Vágólapra másolva!

Lehengerlő az Apple dominanciája a táblagépek piacán, még úgy is, hogy az eladási toplisták éléről már leszorult az egyre élesedő versenyben. A táblagépekről indított internetforgalom túlnyomó része ugyanis az Apple iPad készülékeihez köthető a Chitika nevű piackutató cég felmérése szerint.

A becslések alapján ugyanis májusban az Egyesült Államokban és Kanadában a táblagépes internetforgalom 82,4 százalékát indították iPadről, miközben a második és harmadik helyezet Amazon és Samsung tabletjeiről a forgalom 6,5, illetve 4,7 százaléka indult. Az Apple ráadásul hajszálnyival még növelni is tudta a részesedését áprilishoz képest, miközben az elmúlt negyedévekben már 40 százalékra süllyedt a részaránya az eladott darabszámon belül.

Persze úgy kevésbé meglepő az Apple hegemóniája a táblagépes internetforgalomban, ha számításba vesszük, hogy hosszú negyedéveken keresztül egyértelműen letarolta az Apple a formálódó új szegmenst, így a világban működő táblagépeknek lényegesen nagyobb hányadán virít Apple logó, mint amekkora részesedése a cégnek a legfrissebb eladásokban.

A táblagépes internetforgalom nem csak hobbiból érdekes. Az Apple felhasználói ugyanis az átlagosnál lényegesen aktívabbak a böngészés és online vásárlás terén, amit szépen alátámasztanak a Chitika statisztikái is. Mivel mind az okostelefon-, mind pedig a táblagépek értékesítése látványosan lassulni fog az előttünk álló években, a készülékekből származó bevétel mellett egyre fontosabbá válik a már eladott készülékeken, regisztrált felhasználókon elérhető bevétel.

Ezen a téren pedig az Apple nem áll rosszul, hiszen nagyjából 500 millió regisztrált felhasználója van (ennek persze csak kisebb része használ iPadet), és az iTunes Music Store és App Store révén pedig az egyik legnagyobb online tartalombazárt is ő üzemelteti. Az elmúlt negyedévben láthatóan növekedett is az ebből származó bevétel, amiben jókora szerepet játszott a felhasználó és készülékbázis ütemes bővülése is.

A számok sajnos nem kristálytiszták, mert az iTunes-ból származó bevételeket más, kisebb szegmensekkel keveri össze a cég, ráadásul nemrég visszamenőleg átalakított a szegmensek szerinti kimutatásait is, de ezzel együtt is beszédesek. Az Apple ráadásul egyre erősebben fókuszál a felhasználóknak kínált médiatartalmakra, ezért jó eséllyel láthatjuk majd ennek a szegmensnek az előretörését, bár arra nem érdemes számítani, hogy belátható időn belül dominánssá növi ki magát ez a divízió a teljes bevételen belül.