Japántól remél újabb milliárdokat Soros

Vágólapra másolva!
Újra megjelent a japán részvénypiacon Soros György, aki kihasználva az árfolyamok nagyobb zuhanását, jelentősen bevásárolt a szigetország részvényeiből a héten. A milliárdos befektető ezen túl ismét a jen gyengülésére játszik, mely 2012 végén és év elején már bejött neki, amikor egy milliárd dollárt keresett a japán fizetőeszköz gyengülésén. Már csak ezért is érdemes lehet figyelemmel követni a lépéseit.
Vágólapra másolva!

A japán részvénypiac "hivatalosan" is a medvepiac határán billeg a nagyobb ralija után, mivel a befektetők folyamatosan szabadulnak japán részvényeiktől. A Nikkei már 20 százalékot esett a legutóbbi csúcsától számítva, ami a legtöbb piaci szereplőt arra ösztönözhet, hogy inkább a partvonalon kívül maradjon, és onnan nézze végig a korrekciót.

Nikkei értéke (pontban)

Forrás: Origo

Soros Györgyöt viszont másmilyen "fából faraghatták", ugyanis a milliárdos befektető inkább a lehetőségeket látta meg a nagy zuhanásban. A guru kihasználta az alacsonyabb árfolyamokat, és alaposan bevásárolt a japán részvényekből a héten. A magyar származású befektető, és alapja, a Soros Fund Management a nagyobb japán blue-chipeket és közepes kapitalizációjú vállalatok papírjaiból egyaránt vásárolt az elmúlt napokban. Ezen kívül a guru újra a jen gyengülésére számít, ezért short pozíciókat vett fel a fizetőeszköz piacán - írja a Wall Street Journal, az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva.

A források szerint Soros nagyon vonzónak találja a jelenlegi árszinteket, és a japán gazdaság jövőbeli alakulásával kapcsolatban is optimista. A milliárdos szerint a szigetországban lassan beindul a növekedés, és a részvényárfolyamok is tovább fognak menetelni a mostani megtorpanás után.

A Bank of Japan és a japán kormány rendkívül elkötelezett a defláció leküzdésére, és minden áron ki szeretnék rángatni a gazdaság megrekedt szekerét a gödörből, leginkább az infláció felpörgetése révén. Ennek érdekében korlátlan eszkövásárlási programot indított a BoJ, és Abe Shinzo miniszterelnök vezetésével a kormány is minden fiskális politikai eszközt be fog vetni a cél elérése érdekében.

Ezen túl a kötvénypiacon is a stabilizálódás jelei mutatkoznak, a 10 éves japán kötvényhozam emelkedése megállt, és a 0,8 százalékos szintig tért vissza. Ezt segíthette, hogy a kormány és a jegybank a közelmúltban elkötelezte magát, hogy mindent megtesznek a kötvénypiac stabilizálására.

Forrás: Origo

Sorosnak az utóbbi időben kiváló megérzései voltak a japán befektetéseivel kapcsolatban. Alapjával 1 milliárd dollárt keresett a jen gyengülésére játszó pozícióival év elején, míg májusban a korrekció kezdete előtt "szórta ki" japán részvényeit, amikor a részvényárfolyamok több éves csúcson jártak. Már csak emiatt is érdemes lehet figyelemmel kísérni a híres befektető lépéseit.