Vágólapra másolva!
A Dish Network felvásárlási ajánlatát támogatja a Clearwire igazgatósága a Sprint Nextelével szemben, jelentették be tegnap. A hírre a részvényárfolyam az ajánlatban szereplő 4,4 dolláros árra szökött fel. Az év során már többször is egymásra licitáltak a versenyben lévő felek, legutóbb pedig még úgy tűnt, a Sprint lehet a befutó. Persze a végső döntés a részvényesek kezében van, akik majd június 24-én dönthetik el, hogy melyik ajánlatot fogadják el.
Vágólapra másolva!

Ki lesz a befutó?

A Clearwire igazgatósága a Dish Network ajánlatának elfogadását javasolja a részvényeseknek, a régóta húzódó felvásárlási csatában a Sprint Nextelével szemben. A Dish Network kábelszolgáltató 4,4 dolláros részvényenkénti áron (összesen 6,5 milliárd dollárért) vásárolná fel a céget kiütve ezzel a már most is 50 százalékos tulajdonos Sprintet.

Az igazgatótanács szerdai bejelentése nagy fordulatot jelent, ugyanis korábban úgy tűnt a vezetőség ragaszkodik a Sprint ajánlatához. Amikor május végén a Dish magasabb árat ajánlott, a társaság kiadott egy nyilatkozatot, amiben még a Sprint előterjesztését támogatta.

Forrás: Origo

A csata még januárban kezdődött, amikor a Dish magasabb árat ajánlott a Sprint Nextel egy hónappal korábbi összegénél, pedig akkor már úgy tűnt a Clearwire bele is egyezett abba, hogy eladja a Sprintnek az általa még nem birtokolt részesedést. Májusban pedig tovább folytatódott az egymásra licitálás, ugyanis mindkét társaság tovább emelte a tétet. A Clearwire részvényesinek július 2-ig van idejük, hogy elfogadják a Dish ajánlatát, ugyanis az eredetileg csütörtökre tervezett szavazást elhalasztották június 24-ére.

A Clearwire árfolyama (Nasdaq)

Forrás: Origo

Pezseg az amerikai telekomszektor

Ezzel azonban nincs vége még a történetnek. Ugyanis a Dish Network nemcsak a Clearwire-t akarja megszerezni, hanem magát a Sprint Nextelt is teljes egészében bekebelezné. Így, ha csak a Spintet szerezné meg, akkor is egy csapásra mindkét cég a zsebében lenne. Ezen a fronton pedig a japán SoftBankkal "áll harcban" a cég. Azonban itt sem egyértelmű a helyzet. Kedden a SoftBank 21,6 milliárd dollárra emelte a Sprint Nextelre tett felvásárlási ajánlatát, pedig a célpont már korábban jelezte, hogy a kisebb összeggel is elégedett lenne.

A végső döntés persze a részvényesek kezében lesz, akik szintén nem a héten, hanem június 25-én dönthetnek, hogy a japán telekomcég, vagy a Dish Network ajánlatát fogadják el.

Az amerikai telekomszektorban most különösen nagy a pezsgés, ugyanis a Reuters értesülései szerint a SoftBank érdeklődik a Deustche Telekom amerikai leánya, a T-Mobile USA után is. A japán társaságnak ez lehet a "B" terve arra az esetre, ha végül alulmarad a Sprint Nextel tranzakcióban.

A Dish Network árfolyama (Nasdaq)

Forrás: Origo