Súlyt vesztenek a magyar részvények

Vágólapra másolva!
Egy újabb indexben csökken a magyar részvények súlya a június 21-ei (jövő hét pénteki) piaczárás után. A régiós börzék részvényeit tömörítő Cece indexben a magyar papírok súlya 7,44 százalékról 7,28 százalékra fog csökkenni úgy, hogy az Egis kivételével minden más nagypapírunk súlyt veszít majd. Az indexkövető alapok kényszerű eladásai miatt általánosságban véve nem egy kedvező fejlemény, ha valamelyik papír súlya csökken egy benchmarkként követett indexben, a mostani eset hatásai azonban érzésre tompítottan jelentkezhetnek majd a magyar tőzsdén.
Vágólapra másolva!

Átsúlyozzák a magyar, a lengyel és a cseh részvényeket tömörítő, úgynevezett CECE indexet, amelyet ugyan itthon nem sokan figyelnek, viszont külföldi intézményi befektetők közül többen is benchmarkként követnek. Ez azt jelenti, hogy azok az indexkövető befektetési alapok, amelyek a CECE súlyai alapján tartják részvényeiket, az átsúlyozás után a változásoknak megfelelően módosíthatják majd portfoliójukat. Az átsúlyozásra június 21-én, piaczárást követően kerül majd sor, vagyis az új súlyok szerinti kereskedés 24-én hétfőn indul.

Az OTP, a Richter és a Mol súlya is ugyanolyan mértékben 0,04 százalékkal csökken, míg a Magyar Telekomé 0,11 százalékkal lesz alacsonyabb. Ellenben az Egis kissé növeli részarányát a korábbi 0,48 százalékról 0,55 százalékra.

Forrás: Origo

Mivel a magyar papírok összsúlya, ha csak minimálisan is, de csökken, ez kisebb eladásokat is generálhat majd jövő hét végén a hazai tőzsdén. Azt azonban igen nehéz megmondani, hogy mekkorát, hiszen arra vonatkozóan nincsenek pontos adatok, hogy milyen mennyiségű pénz van az indexet benchmarkoló alapokban.

Az biztos, hogy a Lyxor ETF Eastern Europe indexkövető alapja a CECE-t követi, az alap április végi eszközállománya pedig 285 millió euró volt (körülbelül 85 milliárd forint). A magyar eszközök súlyának 16 bázispontos csökkenése esetében nagyjából 135 millió forintnyi eladás következhet, ami önmagában nem tűnik piacbefolyásoló mennyiségnek a több milliárd forintos napi piaci forgalom mellett.

A nagy kérdés persze, hogy ezen az alapon kívül még hányan követik a Cece indexet, de érzésre talán azt lehetne mondani, hogy nem túl sokan. A március közepi index átsúlyozásnak például nem igen volt észrevehtő hatása az érintett magyar részvényekre. Például a Richter részaránya akkor 18 bázisponttal nőtt az indexben, és bár a gyógyszerpapír forgalma magasabb volt, az árfolyam mégis csökkent 0,7 százalékkal. Pedig elvileg mivel nőtt a CECE-ben lévő súlya, az alapok vásárlásai miatt emelkedni kellett volna árfolyamának.

Az indexben egyébként a 8 cseh részvény súlya 3,8 százalékkal csökken, míg a 12 lengyelé majd 4 százalékkal növekszik. A lengyel PKO Bank súlya nő a legnagyobb mértékben, 3,9 százalékkal, míg például az Erste Prágában jegyzett részvénye 0,9 százalékot veszít majd korábbi részesedéséből.

Forrás: Origo