Már megint Európával lesz baj az acélmamut szerint

Vágólapra másolva!
Az elemzői várakozásnál magasabb profitról számolt be a világ legnagyobb acélipari vállalata az AlcerolMittal. Habár a bevételek nem haladták meg az előzetesen várt számokat, az adó- és kamatfizetés előtti, értékcsökkenéstől megtisztított eredménye (EBITDA) jóval meghaladta a szakértői becsléseket. A cég  a folyó negyedévre is növekvő eredményt vár, míg megerősítette az idei teljes évre vonatkozó várakozásait is. 2013-ban nagyobb ütemben bővülhet a globális acélipar, ugyanakkor Európában tovább zsugorodhat a szektor, újabb mélypontot ütve, de jövőre már az öreg kontinensen is megfordulhat a kedvezőtlen trend.
Vágólapra másolva!

Eredménysoron a vártnál jobb első negyedéves számot tett közzé az AlcelorMittal, emellett magasabb második negyedéves profitot is vár a társaság. Habár az kamat- és adófizetés előtti, értékcsökkenéstől megtisztított eredménye (EBITDA) csökkent a cégnek 1,57 milliárd dollárra, ezzel is túlteljesítette az elemzői várakozásokat.

Forrás: [origo]

Az ipari óriás csökkentette osztalék-kifizetését, és eladta néhány üzletrészét, köztük 1,1 milliárd dollár értékű kanadai bányaüzletágát is. Emellett 4 milliárd dollár értékben vont be friss tőkét, részvény- és kötvénykibocsátás útján.

A továbbra is nehéz gazdasági körülmények ellenére a cég menedzsmentje által megtett lépések eredményesek voltak, derül ki Lakshi Mittal vezérigazgató közleményéből. A vállalat acélipari bevételei csökkentek az egy évvel ezelőttihez képest elsősorban az európai kereslet visszaesés, és a lassabb kínai gazdasági növekedés következtében. Utóbbinak a nyersanyagárakra is kedvezőtlen volt a hatása.

Az európai acélgyártók komoly mértékű kihasználatlan kapacitásai is lefelé nyomták az árat, ezzel együtt pedig a működési költségek is emelkedtek. Az Európai Acélipari Szövetség (EUROFER) adatai szerint Európában körülbelül 210 millió tonna acélt lehetne megtermelni, míg a normális piaci körülmények közötti kereslet 150-160 millió tonnát lenne képes felszívni. Az ArcelorMittal csaknem 1 millió tonnával több acélt tudott leszállítani az év első három hónapjában, mint a megelőző negyedévben, ami némi bizakodásra adhat okot.

Forrás: [origo]

Az ArcelorMittal a második negyedévre már javuló EBITDA eredményt vár. Ezt a megnövekedett acél- és vasércszállítmányok alapozhatják meg. Utóbbi esetében akár 20 százalékos emelkedést is elképzelhetőnek tart a társaság. Még februárban nyilatkozott úgy a vállalat, hogy 2013-ban jobb teljesítményt fog mutatni a társaság, azok után, hogy a tavalyi évben a legalacsonyabb profitot érte el a vállalat 2009 óta. A vasérc árában nem vár lényeges változást a tavalyi évhez képest.

Forrás: [origo]

Márciusban már a globális acélkereslet nagyobb bővülését valószínűsítette a cég, a korábban várt 3 százalék helyett akár 3,5 százalékkal is nőhet a kereslet a társaság szerint. Ugyanakkor az európai piacon idén még új mélypontokra zuhanhat az iparág teljesítménye, de jövőre már eljöhet a fordulat éve is. Az elkövetkezendő 5 évben Észak-Amerikában és az Európai Unióban 20 millió tonnával növekedhet.

3 százalékkal emelkedik az ArcelorMittal a vártnál jobb eredményre, valamint a kilátások javulásának hatására. Január végétől a részvényárfolyam több mint 20 százalékkal csökkent, április közepétől azonban már megindult egy kisebb korrekció, és úgy tűnik megtört a csökkenő trend.

Az ArcelorMittal árfolyama (Amszterdam)

Forrás: [origo]