Vágólapra másolva!
Újra erőre kapott a lengyel Alior Bank, melyben nagy szerepe volt a tegnapi, várakozásokat felülmúló gyorsjelentésének. A két nap alatt több mint 5 százalékos pluszt produkáló bankpapírral kapcsolatban továbbra is igen optimsiták az elemzők, akik összeségében mintegy 20 százalékos növekedési lehetőséget látnak még mindig az Aliorban.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt napokban ismét erőre kapott a lengyel Alior Bank árfolyama a varsói parketten, amiben nagy segítségére volt a tegnapi gyorsjelentése is. Az elmúlt években hatalmas növekedést produkáló pénzintézet első negyedéves profitja ugyanis felülmúlta a PAP által összegyűjtött elemzői konszenzust. Az előző év azonos időszakához képest is igen jól teljesített az Alior, ugyanis nyeresége közel 69 százalékkal nőtt, míg a bevételek terén is kétszámjegyű növekedést ért el. Mindez rendkívül jó teljesítménynek számít, hiszen eközben a lengyel bankszektor összbevétele a január-márciusi időszakban 4 milliárd zlotyra zsugorodott, ami 5 százalékkal múlja alul az egy évvel korábbit.

Forrás: [origo]

A 2008-ban alapított bankkal kapcsolatban már többször felhívtuk a figyelmet, hogy az elemzők igen optimisták. A szakértők véleménye szerint az Alior profitja idén több mint duplájára nőhet a tavalyi értékhez képest, sőt, ezt követően az eredménye még tovább javulhat.

Az elemzők optimizmusát jól mutatja, hogy a konszenzus célárfolyam 90,73 zloty, ami több mint 20 százalékos növekedési potenciállal kecsegtet a jelenlegi piaci árhoz képest.

Forrás: [origo]

Már április végén megtörni látszott az Alior csökkenő trendje, amikor is ismét 70 zloty fölé került az árfolyam. Látva az elmúlt két nap teljesítményét pedig ismét elképzelhető, hogy megtámadja a korábbi csúcsát a bankpapír, melyet tavaly decemberben vezettek be a varsói tőzsdére.

Az Alior Bank árfolyama (Varsó)

Forrás: [origo]