Mindenki hátat fordít az aranynak?

Vágólapra másolva!
Egyre inkább érezhetővé válik a hangulatváltás az arany körül a hazai befektetők körében is.
Vágólapra másolva!

Ügyfeleim úgy három éve kezdtek aktívan arannyal foglalkozni. Általában tőkeáttételes certifikátokat vettek. Ez alatt az idő alatt ritka kivétellel long pozíciókat nyitottak. Ezen időszak elejére esett a robbanás szerű árfolyam emelkedés, így az utóbbi idők árfolyamzuhanása ellenére kisebb - nagyobb profittal zárhatták ezt a hosszú időszakot.

Az elején egyértelműen defenzív, menekülő eszközként viselkedett. A tőzsdék esésekor felfelé mozgott az árfolyam, annak ellenére, hogy ilyenkor erősödött a dollár is. Később már egyszerű befektetési eszközzé vált. Lelkes piaci környezetben, gyengülő dollár mellett erősödött. Az elmúlt időszakra az igaz - mint sok más eddig megfigyelhető összefüggésre -, hogy nem nagyon látható határozott korreláció, azaz együttmozgás semmivel. Hat rá valamennyire az euró-dollár árfolyam mozgása, de nem szoros az összefüggés. Szintén hatnak rá a QE3-ról, illetve annak befejezéséről szóló hírek, de itt sem egyértelmű a hatás, bár talán most ez a legfontosabb tényező.

Nem nagyon marad más fogódzkodó az arannyal spekulálók számára, mint a technikai elemzés. Így az Investor.hu-n is megjelenő elemzői vélemények hatására is, több, korábban megrögzött longos is nyitott short pozíciót. Egyelőre az árfolyam mozgása visszaigazolja várakozásainkat, és a technikai kép sem változott érdemben, az átmeneti korrekcióból ismét lefordulás jött, ami akár újabb beszállási lehetőségnek is tűnhet az árfolyam esésére spekulálók számára.

A szerző a KBC Securities üzletkötője.