Dől a lé a Bank of Americához

Vágólapra másolva!
Nem volt olyan nap a Bank of Americánál, hogy kereskedői veszteséget termeltek volna az előző negyedévben. 100 millió dollárt meghaladó nyereséget hétszer tudott elérni a bank ezen divíziója a 60 kereskedési napon.
Vágólapra másolva!

Csillagos ötösre vizsgáztak a Bank of America kereskedői, az elmúlt negyedév 60 kereskedési napjából ugyanis egyetlen olyan sem volt, amikor az együttes eredmény negatív lett volna. Ugyanakkor hét olyan nap is volt, amikor 100 millió dollárnál is nagyobb profitot értek el a kereskedők.

Már a tavalyi negyedév is rendkívül jó volt a bank számára ebből a szempontból, igaz, akkor 100 millió dollárt még egy nap sem sikerült elérni, valamint két olyan napja is volt a trédereknek, amikor veszteséget hoztak össze. Jellemzően a bank kereskedői 25 és 75 millió dollár közötti profitot tudtak elérni.

Forrás: [origo]

Míg a Bank of America minden nap nyereséget ért el, addig a Morgan Stanley az elmúlt negyedévben 8 napon is veszteséget realizált, ami kétszer annyi, mint a tavalyi első negyedévben. A Bank of America tehát kiválóan teljesít, amit jól jelez, hogy a 2009 óta eltelt 962 napon értek el nyereséget a kereskedők, és csupán 97 napon veszteséget.

Bank of America napi grafikon (NYSE)

Forrás: [origo]