Vágólapra másolva!
Kissé visszább vett lendületéből a hazai részvénytőzsde, ami a Mol és az OTP csökkenésének köszönhető. Ellenben az Egis és a Magyar Telekom emelkedik, a kisebbik gyógyszerpapír már közel 2 százalékos pluszban van. A forintnak is jól megy ma is, folytatni tudja tegnap megkezdett erősödését.Nyugat-Európában meglehetősen eseménytelenül zajlik a kereskedés, miután igazán fontos, piaci mozgásokat befolyásoló makroadat ma nem lát napvilágot a kontinensről, így majd a tengerentúlra irányulhat a befektetők szeme.Tegnapi záróáruk környékén nyithatnak az amerikai indexek is, habár piacnyitás előtt több fontosabb makroadat is napvilágot lát majd az USA-ból. A kiadott lakásépítési engedélyek, és a kezdődő lakásépítések száma is fél háromkor érkezik, de a heti friss munkanélküli segélykérelmek alakulására is ma délután derül fény.
Vágólapra másolva!

Újra az Egis az élen

Kissé mérséklődött az emelkedés a magyar parketten, ami megint a Mol gyengébb teljesítményének tudható be. A magyar olajpapír 0,5 százalékkal gyengül. A forgalom meglehetősen alacsony ma a budapesti börzén, még a 2 milliárd forintot sem éri el nap közepén.

Forrás: [origo]

Az OTP-ből is elfogyott a kezdeti lendület, viszont a Magyar Telekom már 1,4 százalékkal emelkedik. Az Egis folytatja tegnapi jó teljesítményét, a kisebbik gyógyszercég 1,9 százalékkal megy feljebb. A Richter a negatív tartományban időzik a nap közepén, 0,3 százalékos mínuszával.

Forrás: [origo]

Mai menetelésével az Egis újra közel került 19 000 pontos szintjéhez, ahol utoljára még április elején járt.

Az Egis árfolyama (BÉT)

Forrás: [origo]

Várakozásokhoz képest kisebb veszteségről számolt be a CIG Pannónia ma reggeli gyorsjelentésében. Ugyanakkor a biztosító új értékesítései 41 százalékkal, míg díjbevétele 16 százalékkal visszaesett a tavalyi bázishoz képest, ezzel pedig alulmúlta a várt eredményeket a CIG. A részvények 3 százalékkal emelkednek.

A főbb sorok mindegyikén sikerült kisebb-nagyobb mértékben túlszárnyalni az elemzői várakozásokat az ANY Biztonsági Nyomdának, de az előző év azonos időszakához képest is jól teljesített a cég. Tavalyhoz képest az üzemi eredmény 17, míg a nettó profit közel 26 százalékkal emelkedett. A részvények 4,4 százalékkal emelkednek a jó eredményekre.

Tegnap tette közzé piaczárást követően első negyedéves eredményeit a PannErgy is. Az árbevétel ugyan 11 százalékkal emelkedett, aminek nagy része még mindig az ingatlanokhoz köthető, viszont még továbbra is veszteséget termelt a cég, így egyelőre még várni kell a nagy áttörésre a társaságnál. A PannErgy 0,9 százalékkal megy felfelé.

Jól sikerült a Rába első negyedéve, a gépgyártó árbevétele 16,3 százalékkal emelkedett, míg EBITDA-ja duplázódott az előző év azonos időszakához képest. A nettó eredmény még ennél is nagyobbat ugrott 34 millió forintról 860 millió forintra. Ez javarészt a Fehrer Automotive-Rába Kft-ben lévő tulajdonrész értékesítésén elkönyvelt 524 millió forintos nyereségnek tudható be. A vállalat papírjai 5 százalékos pluszban tartózkodnak.

A 291-es szint körül ingadozik a forint euróval szembeni árfolyama. A hazai fizetőeszköz sorozatban a harmadik napja tud erősödni a főbb devizákkal szemben. A svájci frankkal szemben szintén február óta nem látott csúcson, 233-nál is járt már a hazai deviza, onnan viszont gyengülni kezdett, jelenleg 233,8-nál, míg a forint/dollár keresztárfolyam 226-nál ingadozik.

Az EUR/HUF árfolyama

Forrás: [origo]

A mai kötvényaukción a tervezettnél nagyobb mennyiségben adott el az Államadósság Kezelő Központ állampapírokat. A meghirdetett mennyiség 45 milliárd forint volt, ezzel szemben 67,5 milliárd forintért értékesítettek államkötvényeket. A hozamok is tovább csökkentek, amivel újabb mindenkori mélypontra estek.

Forrás: [origo]

Korrigálnak az európai tőzsdék

Európában eddig kitart az eladók fölénye, ugyanis a főbb indexek mind csökkennek. A Stoxx Europe 600 index, ami a 600 legnagyobb európai vállalat részvényét tömöríti tegnap majdnem 5 éve nem látott szintekig emelkedett, ezekről a magasságokról korrigál az index 0,2 százalékos mínuszával.

Forrás: [origo]

A vártnál gyengébb lett a svájci Zürich Insurance első negyedéves gyorsjelentése, a működési nyereség csupán 1,35 milliárd dollár lett, míg az elemzők 1,38 milliárddal számoltak. A nettó nyereség pedig szintén kedvezőtlenül alakult, csak 1,06 milliárd dollárt ért el a svájci cég, míg az elemzői konszenzusban 1,14 milliárd dollár szerepelt. A cég részvényei 3,6 százalékkal esnek a rossz eredményekre.

A Stoxx Europe 600 index értéke (pontban)

Forrás: [origo]