Vágólapra másolva!
Nem mutat egyelőre nagy mozgást a hazai tőzsde a tegnapi nagy forgalom melletti jó teljesítménye után. A OTP kissé erősödni tud, míg a forint a 301-es szint környékén mozog az euróval szemben, a csütörtöki nagy menetelését követően.Európában vegyesen állnak az indexek, de határozott irány egyelőre nincs. A piacokat a délelőtt megjelenő európai makroadatok, de még inkább a délutáni amerikai munkaerőpiaci adatok befolyásolhatják.Olvassa el reggeli ázsiai és amerikai piaci összefoglalónkat is: Tovább száguld a japán expressz
Vágólapra másolva!

Egyelőre pihen a BUX

A BUX ma enyhe mínuszban tartózkodik, miután tegnap kiemelkedő 19 milliárdos forgalom mellett felülteljesítő volt a hazai parkett Európában, amit az OTP jó teljesítménye segített. Az MNB tegnap bejelentett programjára kezdtek nagyobb vételbe a befektetők. A hazai bankpapír ma is emelkedik egyelőre, 0,8 százalékkal. A régióban jelenleg alulteljesítő a hazai börze, ahol jelenleg az elmúlt napokban rosszabbul szereplő lengyel parkett áll az élen.

Forrás: [origo]

A többi blue-chip közül a Magyar Telekom további 0,2 százalékkal erősödik a tegnapi jó formája után. A két gyógyszerpapír közül a Richter 1,2 százalékkal csökken, míg az Egis emelkedni tud 0,8 százalékkal, míg a Mol kisebb gyengülést mutat a korai órákban.

Forrás: [origo]

10,99 százalékra csökkent a Synergon saját részvény állománya a tegnap bejelentett APN tranzakciót követően, melyen az új tulajdonos 500 ezer darab részvényhez jutott. Az ügyletet követően mintegy 1 millió darab részvénnyel rendelkezik a Synergon. A cég részvényei 1,5 százalékkal emelkednek.

Meglepetést okozhat idén hazánk gazdasági növekedése a várakozásokhoz képest - mondta el Orbán Viktor reggel a Kossuth Rádiónak adott interjújában. A miniszterelnök ezenkívül megerősítette, hogy a kormány további rezsicsökkentésekre készül.

A forint a 301-es szint közelében kezdte a napot az euróval szemben a tegnapi hullámvasút után, amikoris 4 forintot is mozgott az árfolyam. A csütörtöki kereskedésben 300 alá is benézett a magyar deviza. A dollár/forint jegyzés 233,4-nél ingadozik, míg a svájci frankkal szemben 248-nál jár a hazai fizetőeszköz.

Az EUR/HUF árfolyama

Forrás: [origo]

Nincs határozott irány Európában

Ma reggel eddig nem mutatnak nagyobb mozgásokat a vezető európai indexek, a tőzsdék vegyesen mozognak nyitást követően. Tegnap Mario Draghinak, az ECB elnökének szavai rontották el a befektetők hangulatát, mivel az derült ki, hogy az ECB is gyenge gazdasági növekedést lát Európában, amit a szükséges monetáris politikával próbál némileg segíteni, amíg az szükséges.

Forrás: [origo]

Ma a délután megjelenő amerikai munkaerőpiaci adatok befolyásolhatják a kereskedés alakulását, valamint délelőtt jönnek Európából is makroadatok, az eurózónára vonatkozó kiskereskedelmi forgalom, és a németországi gyáripari megrendelések alakulása.

Az EUR/USD is nagy kilengéseket produkált tegnap, az ECB kamatdöntő ülése után nagy esésbe kezdett, ahogy azonban megnyugodtak a befektetők, úgy korrigált vissza az árfolyam. Ma reggel az 1,29-es szint környékén mozog a jegyzés.

Az EUR/USD árfolyama

Forrás: [origo]

Felvásárlási lehetőségeket keresne a Telecom Italia a következő héten tartandó igazgatótanácsi ülésén. Egyik lehetséges célpont a Hutchinson Whampoa vezeték nélküli egysége lenne, vagy valamelyik olaszországi versenytársa a Bloomberg értesülésie szerint. Az olasz társaság célja a felvásárlással, hogy tovább növelje a mobiltelefon üzletágának eredményeit. Az árfolyam a tegnap 7,8 százalékos pluszban zárt, ma viszont már korrigál és 2,7 százalékkal esik.

Korrekció tapasztalható a a cseh Telefónica CR árfolyamában is, a cég tegnap közel 5 százalékot zuhant, miután spanyol anyavállata az adósságcsökkentés jegyében újabb eszközöket értékesítene. Ezek között pedig a cseh egység neve is felmerült. Ma azonban 1,8 százalékkal emelkedik a papír.