Pörög az Apple-őrület, csalódás lehet a vége

Vágólapra másolva!
Mindössze 2 perc alatt megvették az összes jegyet az Apple WWDC fejlesztői konferenciájára, ami június 10 és 14 között kerül majd megrendezésre. A részvétel nem a legolcsóbb program, ugyanis a belépőkért 1600 dollárárt kértek el. Ebből az látszik, hogy óriási a várakozás az érdeklődők részéről, akik azt várhatják, hogy valami nagy újdonságot jelenthet be a cég, pedig a vezérigazgató is figyelmeztetett, hogy ilyen hamar nem várhatók újítások.
Vágólapra másolva!

Rekordidő alatt, mindössze 2 perc alatt elfogyott az összes jegy az Apple WWDC fejlesztői konferenciájára, amit június 10 és 14 között tartanak majd. A részvétel nem olcsó mulattság, a jegyek ugyanis 1600 dollárba kerülnek. A korábbi évek hagyományaival szakítva idén már élőben is lehet majd követni az eseményeket, online videó közvetítésen keresztül.

Ebből az látszik, hogy óriási várakozásokkal tekintenek a konferenciára az érdeklődők, ugyanis tavaly 2 óra alatt, míg 2011-ben még 12 óra alatt keltek el a belépők. A minden eddiginél gyorsabb értékesítésben még az is szerepet játszhat, hogy az Apple most először publikálta mikor fogja indítani a jegyárusítást. Az Apple jegyek jóval gyorsabban találtak gazdára, mint a Google hasonló rendezvényére árusított belépők. A keresőóriás május 15-17 között tartandó konferenciájára 49 perc alatt kapkodták el a belépőket.

Ezeken a találkozókon szokta az Apple rendszeresen bejelenteni, hogy milyen újdonsággal készül a cég. Az már biztos, hogy az iOS és az OS X operációs rendszerek új verzióit bemutatják, emellett azonban egy-két meglepetés is jöhet. Legalábbis erre számíthatnak a résztvevők, és a jegyekre szinte biztosan nagy számban lecsapó jegyüzérek is.

A spekulációk már megindultak azzal kapcsolatban is, hogy akár már az iPhone 5S-ről is érkezhetnek hírek. Brian White a Topeka Capital Markets elemzője szerint pedig elképzelhető, hogy minimum kettő, de akár három új iPhone is jöhet idén. Ha ez igaznak bizonyulna, akkor talán már júniusban is megjelenhetnek részletek ezekről a tervekről. Tim Cook, az Apple vezérigazgatója ugyanakkor úgy fogalmazott a gyorsjelentés utáni elemzői tájékoztatón, hogy idén ősszel és jövőre készül nagy újdonságokkal a vállalat, így a nagy felhajtásnak könnyen csúnya csalódás lehet a vége júniusban.

Az Apple-nek nagy szüksége lenne már egy valóban innovatív termékre, hiszen a kedden publikált első negyedéves számai sem voltak túl bíztatóak. Ugyan a főbb számok nem maradtak el az elemzői várakozásoktól, a kilátások nem tűnnek túl kedvezőnek. A cég részvényei pénteken 1 százalék körüli mértékben emelkednek.

Az Apple árfolyama (Nasdaq)

Forrás: [origo]