Már a svájci bankház is olcsóbb aranyra számít

Vágólapra másolva!
Csökkentette az arany árára vonatkozó rövidtávú célárát a UBS svájci bankház, amit az elmúlt időszaki nagy ingadozásokkal indokolt a cég. Az egy hónapos célárat 1425 dollár/unciára csökkentette a bank az 1725-ös szintről, míg a három hónaposat 1500 dollár/unciára, a korábbi 1850 dolláros értékről. A UBS elemzői úgy vélik, hogy nem érdemes elhamarkodott döntéseket hozni az aranyba történő befektetésekről, azonban hosszabb távon akár még emelkedhet is a nemesfém.
Vágólapra másolva!

A UBS svájci bankház csökkentette az arany árára vonatkozó rövidtávú célárát, az elmúlt időszakban bekövetkezett nagy ingadozásának hatására. A bank az egy hónapos célárát 1425 dollár/unciára csökkentette a korábbi 1725-ös értékről, míg a 3 hónapos árat 1500 unciánkénti dollárra, az előző 1850 dollárról.

Joni Teves, a UBS nemesfém piaci elemzője úgy nyilatkozott a Marketwatch-nak, hogy az 1400 dollár körüli ár lehet az a szint, ami mellett az arany újra felépítheti a bizalmat a befektetőkben az elmúlt napokban látott komoly zuhanások után.

Habár az arany már eddig is nagyot esett, de a UBS-nél úgy látják, még nem biztos, hogy itt az ideje a vásárlásoknak, de hosszabb távon még lehet esélye a nemesfémnek az emelkedésre, elhamarkodott vásárlásokra azonban nincs ok.

Múlt héten 2 éves mélypontjára esett az árfolyam, amit több negatív tényező együttes hatása okozott. Az eladási hullámot az a hír indította el, hogy a ciprusi jegybanknak el kell majd adnia aranytartalékát, de emellett a csalódást keltő kínai gazdasági növekedési adatok is rátettek még egy lapáttal a negatív hangulatra.

Azóta jelentősebbet korrigált a nemesfém, amit az alacsonyabb árakon történő fizikai vásárlások is támogattak. Kedden viszont szintén gyengébb kínai makroadatok érkeztek, ami meg is állította a további emelkedést. Jelenleg az arany árfolyama 1415 dollár körül ingadozik.

Az arany árfolyama (dollár/uncia)

Forrás: [origo]

Az árcsökkenésre válaszul megnövekedő fizikai aranyvásárlások fontos figyelmeztető jel lehet a befektetők számára, hogy ha alacsonyabb szintekre zuhan a nemesfém ára, akkor jelentősebb vételi pozíciók nyílhatnak, mondta el Teves. Vagyis egy bizonyos szint alatt már sok befektető gondolhatja úgy, hogy érdemes beszállni az aranyba, akik ha sokan vannak akár meg is támaszthatják az árfolyamot. Mindazonáltal még egy jó időbe beletelhet, amíg a piac kiheveri az elmúlt hetek sokkjait.

Habár az arany ETF-ekből kiáramló folyamatos, nagy mennyiségű tőke a nemesfém iránti bizalom megrendüléséről tanúskodik, érdekes módon nem biztos, hogy az egyértelműen jelzi a befektetők menekülését az aranyból, tette hozzá Teves.

Forrás: [origo]