Kínával bajlódik a KFC tulajdonosa

Vágólapra másolva!
Az elemzői konszenzussal nagyjából megegyező árbevételt, de lényegesen magasabb egy részvényre jutó profitot ért el a KFC és a Pizza Hut tulajdonosa, a Yum! Brands az első negyedév során. A tavalyi év azonos időszakához képest azonban mintegy 7,5 százalékos zsugorodást ért el a társaság. A részvényesek mindenesetre jól fogadták a bejelentéseket, 4 százalék fölötti pluszban nyithat a papír.
Vágólapra másolva!

Többnyire pozitív meglepetéssel szolgált a KFC, a Taco Bell és a Pizza Hut tulajdonosának, a Yum! Brandsnek az első negyedéves gyorsjelentése. A társaság ugyan éves szinten mind árbevétel, mind egy részvényre jutó profit során (EPS) körülbelül 7,5 százalékos csökkenést ért el, de az elemzői konszenzushoz viszonyítva lényegesen magasabb lett az EPS. Igaz, árbevétel tekintetében nem tudtak komoly örömöt okozni.

Forrás: [origo]

Az étteremláncok esetében kiemelt figyelem szokta övezni a legalább egy éve nyitva lévő üzletek forgalmának változását. A Yum az USA-ban 2 százalékkal tudta növelni eladásait a konszenzusban szereplő 1,9 százalékos bővüléssel szemben. Az amerikai bevételek növekedésében szerepe van, hogy a Taco Bellben új menüket vezetett be a cég, de új ételek piacra dobásával próbálkozik a KFC üzletekben is a Yum.

Forrás: [origo]

Ugyanakkor Kínában 20 százalékot zuhant az értékesítés a negyedév során. Leginkább a madárinfluenza és a tavalyi KFC-hez kötődő beszállítói botrány áll, miszerint olyan helyről vették meg a csirkét, ahol különböző gyógyszerekkel nevelték az állatokat.

A társaság szerint a madárinfluenzát övező híresztelések rövid életűek szoktak lenni a cég életében, de természetesen a KFC eladásain meg lehet érezni az aggodalmakat. Már korábban is jelezte a Yum, hogy az influenza miatt áprilisban 30 százalékos csökkenést is mutathat éves szinten az értékesítés.

A Yum menedzsmentje a kínai nehézségek ellenére bízik az országban, legalább 700 új üzletet kívánnak nyitni az országban.

Egyszeri tételek hatását kiszűrve arra számít a Yum vezetése, hogy az idén tudja tartani a tavaly elért éves EPS szintet. Egyszeri tételekkel számolva viszont 5 százalék körüli csökkenést várnak ezen a soron.

Yum! Brands napi grafikon

Forrás: [origo]