Igazi sztárral erősít a Puma

Vágólapra másolva!
Bjorn Gulden lesz a Puma új vezérigazgatója, aki a luxusékszereket forgalmazó Pandora vezetői pozícióját hagyja ott a német sportszergyártó cég kedvéért. Gulden sikert sikerre halmozott a dán luxusgyártónál, az árfolyam 140 százalékot emelkedett az alig több mint 1 éves ottléte alatt, így nagy várakozás előzi meg az újdonsült vezérigazgatót.
Vágólapra másolva!

Bjorn Gulden, a Pandora korábbi vezére lesz a Puma új vezérigazgatója, miután a cég anyavállalatának számító PPR több hete keresi Franz Koch utódját. Koch még március végén mondott le, főleg a cég gyenge eredményei miatt, a Puma éves profitja például 70 százalékkal zuhant 2012-ben, sőt az osztalék is közel 75 százalékkal lesz alacsonyabb, mint a tavalyi érték. Nem csoda tehát, hogy a vezérigazgató alig két év után olajra lépett.

Gulden, a sikeres cégvezető

A 47 éves korábbi labdarúgó szenzációs teljesítményt mutatott be a Pandoránál, a dán luxusgyártó eladásai újra növekedésnek indultak az elmúlt évben, az árfolyam pedig valósággal szárnyra kapott, 140 százalékot emelkedett az elmúlt 13 hónapban. Legjobban pedig talán az jelzi a vezérigazgató teljesítményét, hogy távozásának hírére egyből 5 százalékot esett a Pandora árfolyama.

Forrás: [origo]

Gulden egyébként korábban a Puma versenytársának számító Adidasnál dolgozott, így vélhetően nem lesz idegen számára a sportiparban való munka. A szakember továbbá olyan cégeknél is megfordult már, mint a Deichmann, vagy a norvég Helly Hansen cipőgyártó vállalatok.

Nem lesz könnyű dolga

Bár az Adidasnál eltöltött évek most különösen hasznosak lehetnek a július 1-től vezérigazgatói posztot betöltő Gulden számára, a Puma elég csapnivaló gazdasági helyzetben van. A bevételek többségét adó cipő üzletágban jelentős árengedményekre kényszerül a forgalom megtartása érdekében, így az árbevétel ugyan még jól tartja magát, de a bruttó fedezeti szint jelentős mélyrepülésben van.

Forrás: [origo]

A Puma árfolyama a hír hatására először közel 1 százalékot emelkedett, nap végére viszont elgyengült, 0,6 százalékos mínuszban zárta a csütörtöki kereskedést.

A Puma árfolyama (Xetra)

Forrás: [origo]