Minőség fillérekért, bajban lehet az Apple

Vágólapra másolva!
Közel 60 százalékkal olcsóbban juthatunk hozzá az iPadekre kisértetiesen hasonlító táblagépekhez Kínában, derült ki a Nomura elemzéséből. A Kínában a tablet PC eladások 80 százalékát uraló Apple így gyorsan veszíthet piaci részesedéséből, ami az ázsiai országban rejlő növekedési potenciál miatt komoly érvágás lenne a technológiai cég számára.
Vágólapra másolva!

Míg a legtöbben a tegnapi óriási Apple árfolyamzuhanásról beszélnek, addig a technológiai cég további veszélyekkel kénytelen szembenézni. A CNBC értesülései szerint az Apple komoly konkurenciával rendelkezik a tablet PC-k piacán, legfőképpen Kínában, ahol már 65 dollárért is lehet az iPadekre külsőleg kísértetiesen hasonlító táblagépet vásárolni. Bár az Apple jelenleg közel 80 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik a táblagépeknél, az árérzékeny kínai piacon gyorsan megváltozhat a helyzet.

Forrás: [origo]

Az eladási ár azonban önmagában nem lenne elég az Apple-től való minél nagyobb piaci részesedés kihasításához. A fenti ábrán látható táblagépek viszont akár a minőség területén is felvehetik a versenyt a CNBC szerint az almás céggel, a Ramos X10-es például a legújabb négymagos processzorral rendelkezik, valamint a többi termék is a legjobb kijelzőkkel felszerelve harcolhat az Apple táblagépei ellen.

Az Apple számára a kínai piac megtartása rendkívül fontos lenne, a tabletekből származó bevétel 67 százalékkal emelkedett Kínában az első negyedében az előző év azonos időszakához képest. Ugyanez a mutatószám csak 15 százalékos bővülést mutatott az USA, és csak 11 százalékos növekedést az európai piacon. Igaz persze, hogy a kínai növekedés sokkal alacsonyabb bázisról indul, mint az amerikai, vagy az európai.

Forrás: [origo]

Carolina Milanesi, a Gartner elemzője szerint folytatódhat az "olcsóbb klónok" térnyerése, mivel az utóbbi időben ezek minősége drasztikusan javult, így sokkal kevésbé fontos egy státusz szimbólumnak számító iPad megvásárlása.

A Nomura ezzel szemben aggályait fejezte ki az olcsóbb típusok iránt, az elemzőház szerint főleg a gyengébb akkumulátorok jelenthetnek problémát. Bár az olcsóbb akkumulátorok jelentős költségmegtakarítást eredményezek, melyet az árakban is kiválóan érvényesíthetnek a gyártók, végső soron sok rossz élménnyel gazdagíthatják a fogyasztókat, ami így a táblagépekbe vetett hit sérüléséhez vezethet.

Az Apple árfolyama (Nasdaq)

Forrás: [origo]