Végleg elkaszálják a Ryanair nagyratörő tervét

Vágólapra másolva!
Brüsszel vélhetően újra elkaszálja a Ryanair felvásárlási kísérletét. Az ír légitársaság a "honfitárs" Aer Lingust próbálja már évek óta bekebelezni, azonban eddig folyamatosan versenyjogi agályok léptek fel és úgy tűnik, most sem jár majd sikerrel a társaság. Elemzők szerint a szinergiahatások miatt a Ryanair nettó eredménye az idei előrejelzésekhez képest közel 10 százalékkal emelkedhetett volna, de előreláthatólag nem fognak majd örülni a társaságnál a jövő héten várható brüsszeli döntésnek.
Vágólapra másolva!

Az Európai Bizottság illetékesei kedden úgy nyilatkoztak, hogy nem fogják engedélyezni a Ryanair felvásárlási ajánlatát, mivel a szintén ír Aer Lingus felvásárlása korlátozná a versenyhelyzetet és az árak növekedéséhez vezethetne. Ennek fényében a jövő héten várható hivatalos döntés már csak formalitásnak tűnik és vélhetően végleg pont kerül a hosszú évek óta rétestésztaként húzódó ügy végére.

A Ryanair abban bízott, hogy most nagyobb esélye van az Európai Bizottság jóváhagyásának megszerzésére, mivel nemrég egy hasonló ügyben, a British Airways - BMI British Midland összeolvadásban pozitív brüsszeli döntés született.

Amennyiben tényleg nem lesz semmi az összeolvadásból, a Ryanair számára egy igen veszteséges sztori lehet az Aer Lingus próbálkozás, mivel a jelenlegi részesedését még a válság előtt 407 millió euróért vásárolta az ír légitársaság, azonban később 327 millió eurót ebből az értékből veszteségként le kellett írniuk. A jelenlegi felvásárlási ajánlatban 1,3 eurót fizetne a Ryanair az Aer Lingus részvényekért, ami kicsitt több mint 3 százalékos diszkontot jelent a jelenlegi piaci árhoz képest.

Az év elején még pozitív hangvételű nyilatkozat jelent meg a Ryanair részéről, mely szerint a társaság minden megtesz azért, hogy a Brüsszelben felmerülő versenyjogi kifogásokat orvosolja. Az Aer Lingus árfolyama ennek hatására elkezdte beárazni a felvásárlást, azonban az utóbbi napokban már a kijózanodás jelei figyelhetők meg a részvény garfikonján. Ez is arra utal, hogy a döntés vélhetően nem fogja támogatni a felvásárlást.

Aer Lingus (London)

Forrás: [origo]

Az ügy kapcsán az elemzők köréből pozitív vélemények láttak napvilágot. A Credit Suisse elemzőjének becslése szerint például az összeolvadás szinergia hatásai évente 50 millió euróval növelhetik a társaság nettó eredményét, ami az idei évre előre jelzett profit nagyjából 10 százaléka lenne.

Forrás: [origo]

Reménytelen szélmalomharc

Nagyon úgy tűnik, hogy Brüsszel újfent elgáncsolja a Ryanair felvásárlási kísérletét. Először még 2006-ban utasította el az Európai Bizottság a felvásárlási ajánlatot, mivel véleményük szerint az egyesülés jelentősen korlátozta volna a piaci versenyt és az utasok választási lehetőségeit, illetve végeredményként az utazási árak megugrásához vezetett volna.

Mivel korábban a második nekifutásnál több esetben is pozitív döntés született hasonló ügyekben (például az Air France - KLM felvásárlás esetében), a Ryanair 2009-ben újabb ajánlatott tett.

A Ryanairnek 25,2 százalékos részesedése volt az Aer Lingus társaságban, azonban a felvásárlás heves ellenállásba ütközött. Az összesen 46 százaléknyi részesedéssel rendelkező ír állam (25,35%) és Aer Lingus munkavállalók (12,58%) is ellenezték az ügyet.

Az Aer Lingus ügy azért is fontos a Ryanairnek, mert a kisebb ír légitársaság főleg a főbb európai nagyvárosokba vezető rövidebb utakra fókuszál (például a londoni Heathrow reptérre), amelyek jól kiegészítenék a Ryanair profilját.

Az ügy kapcsán kockázatként az Aer Lingus veszteséges nyugdíjprogramjait lehet említeni. A társaság jelenlegi és volt munkavállalói számára fenntart egy olyan nyugdíjprogramot, amely jelenleg deficites, vagyis a vállalatnak plusz pénzeket kell félretennie annak érdekében, hogy a várható jövőbeni nyugdíjkifizetésekre legyen megfelelő fedezet. Ezzel az addicionális hozzájárulással kalkulálnia kell a Ryanairnek is.

Vállalati nyugdíjprogramok

Főleg az Egyesült Államokban, és elsősorban nagy multinacionális vállalatoknál jellemző gyakorlat, hogy a vállalat nyugdíjprogramot indít és rendszeres nyugdíjkifizetést ígér alkalmazottainak. Két típus létezik, a meghatározott hozzájáruláson alapuló rendszerben (defined contribution pension plan) a vállalat azt határozza meg, hogy mennyit tesz félre a kifizetések biztosítására, de a kifizetések összegét nem garantálja. A meghatározott kifizetésen alapuló rendszerben (defined benefit pension plan) a vállalat több tényezőt figyelembe véve (munkavállaló fizetése, munkavállaló szolgálati ideje, stb.) a vállalat megígér egy bizonyos nyugdíj összeget. Ebben az utóbbi esetben a vállalatnak úgy kell gazdálkodni a nyugdíjkifizetések céljára félretett eszközökkel, hogy azok biztosítsák a várható kifizetéseket. Ha a kifizetések várható értéke magasabb, mint a félretett eszközök jelenértéke, a nyugdíjprogram deficites és a vállalatnak ki kell pótolnia a különbözetet.



Mindent megpróbált már a Ryanair

Az investor.hu is beszámolt róla, hogy már nagyjából mindent megpróbált a Ryanair, hogy meggyőzze az európai uniós döntéshozókat arról, hogy nem sérülnek a versenyhelyzet. Legutóbb például a konkurens Flybe légitársaságnak adták volna át az Aer Lingus útvonalak egy részét. Számítások szerint a Ryanair befolyása ebben az esetben is 70 százalékos lenne az Írországot érintő repülőutak tekintetében.

Az ír kormány azonban továbbra sem támogatta a felvásárlást, mert véleményük szerint a versenyhelyzet olyan mértékben korlátozódhat, ami nem egészséges. Becslések szerint a Dublinból induló utak 85 százalékát a Ryanair birtokolná a felvásárlást követően, amennyiben nem számolunk a Flybe részére átadott utakkal.

Az ír állam azt tervezi, hogy mindenképp értékesíti 25 százalékos Aer Lingus részesedését, mivel ez is feltétele volt a korábban az ország kimentésekor az Európai Unió - IMF párossal kötött megegyezésnek. Az ír miniszterelnök, Enda Kenny aggályait fejezte ki a felvásárlási kísérlettel kapcsolatban, bár hozzátette, hogy a kormány nem tudja megvétózni az akciót (bár a 25 százalékos részesedésével van némi beleszólása a dolgok alakulásába).

A legutóbbi információk szerint az Abu Dzsabi székhelyű Etihad légitársaság 3 százalékos részesedést vásárolt az Aer Lingusban és tárgyalásokba kezdett az ír kormánnyal a 25 százalékos pakett megvásárlásáról. A külföldi tulajdonlási jogokat szabályozó törvények miatt azonban kizárt, hogy az Etihad átvegye a cég irányítását.

Összegezve a történetet egyre inkább az tűnik valószínűnek, hogy pont kerül a felvásárlási sztori végére, és a Ryanair végül kénytelen lesz beletörődni abba, hogy a lassan 8 éve húzódó próbálkozásai kudarcba fulladnak. A jövő heti döntés már senkinek sem okozhat meglepetést, és úgy tűnik, hogy a Ryanair árfolyamában is kezd tükröződni az, hogy végül nem tud profitálni a cég a lehetséges szinergiahatásokból.

Ryanair

Forrás: [origo]