Ezrével küldi el a motorolásokat a Google

Vágólapra másolva!
Újabb több mint 10 százalékos elbocsátást jelentett be a Google a tavaly felvásárolt Motorola Mobilitynél. Az 1200 fős leépítéssel együtt már közel 9000 fővel, az eredeti létszám 45 százalékával csökkentette a vastagon veszteséges telefongyártó alkalmazottainak számát.
Vágólapra másolva!

Pörög a Google fűnyírója

További 1200 főt bocsát el a Google a tavaly felvásárolt Motorola Mobility alkalmazottaiból, folytatva a korábban megkezdett drasztikus leépítéseket. A cél, hogy az erőltetett költségcsökkentésekkel sikerüljön visszaterelni a Motorolát a nyereségességhez.

A cég tavaly lezárult felvásárlásával még mintegy 20 ezer fővel bővült a Google 34 ezer fős állománya, ami minden tekintetben komoly szervezeti tehertételnek bizonyult. A most bejelentett leépítés a Motorola megmaradt dolgozóinak több mint 10 százalékát érinti, miután tavaly augusztus óta a Google már 4000 fővel csökkentette az állományt, és a Motorola otthoni szórakoztatóelektronikai eszközöket gyártó részlegének decemberi értékesítésével további majdnem 5000 főtől sikerült megválni. A Motorola így 2012 végén 11 113 dolgozót foglalkoztatott, 45 százalékkal kevesebbet, mint felvásárlásakor.

A Motorola dolgozóknak szóló emailjében azt hangsúlyozta, hogy ugyan az új termékek bizakodásra adnak okot, a cég költségei még mindig túl magasak, miközben nem elég versenyképes a lényeges piacain, így veszteségesen üzemel, ezért van szükség a további fájdalmas leépítésekre.

Harc a profitért

A Google gyorsjelentéseiből világosan kiderül, hogy a Motorola eddig nem igazán hajtott hasznot, legalábbis közvetlen számviteli nyereség formájában biztosan. Érdemes hozzátenni, hogy szimplán leépítésekkel nem lehet hosszú távon is nyereségessé tenni egy céget, ahhoz új, vonzó termékek és a piaci részesedés növelése kellenek. A Motorola persze a pletykák szerint egy "nagy dobáson" dolgozik, amivel visszanyerheti elvesztett piacának egy részét, de ennél több konkrétum eddig nem látott napvilágot. Elég valószínűnek tűnik, hogy a Motorola önmagában nem fog tudni igazi nagy sikereket elérni, ehhez a Google fejlesztési és marketing támogatására is szükség lesz.

A Google ugyanakkor dacára annak, hogy igen nagy összegért, 12,5 milliárd dollárért vette meg a céget (az ajánlatot még 2011 augusztusában tette, de a tranzakció csak 2012 második negyedévében zárult le), látszólag leginkább csak a feldarabolásával és leépítésével volt elfoglalva. A Google kezdetektől fogva hangsúlyozta, hogy a Motorolával ugyan "házon belülre" került a hardvergyártás, de nem fogja kiemelt elbánásban részesíteni a Motorola készülékeit más Android platformot használó gyártókkal, így a platform élharcosává nőtt Samsunggal szemben.

Ez alapján joggal gondolhatták úgy a befektetők, hogy a Motorolát nem a készülékgyártás, hanem a kiemelkedő szabadalmi portfóliója miatt vásárolta meg a Google. A gyártástól ugyanakkor valószínűleg nem akar teljesen megszabadulni a Google, a vezetők többször is hangsúlyozták, hogy a Motorola egyfajta "biztosításként" funkcionál arra az esetre, ha egy szereplő túl nagy kontrollt nyerne az elvileg nyílt és szabadon felhasználható Android platform felett. A Samsung valószínűleg elérte ezt a pozíciót, hiszen a mobilpiacon megtermelt profit közel 70 százalékát az Apple, a maradék majdnem 30 százalékot viszont a Samsug szerzi meg, a többiek jóformán nem rúgnak labdába.

A Motorola vergődése ugyanakkor nem hagyott túl nagy nyomott a Google gazdálkodásán és befektetői megítélésén sem, a részvény árfolyama februárban története során először átlépte a 800 dollárt, és azóta is szépen emelkedik, járt 840 dollár felett is, pénteken pedig 831 dolláron zárt.