Vágólapra másolva!
Tovább halmozza a mínuszokat a magyar részvényindex, melyet leginkább az OTP mélyrepülése húz lejjebb. A bankpapír ugyanis tegnaphoz hasonlóan nagyobb zuhanáson megy keresztül a ciprusi válság következtében. Ezzel párhuzamosan a forint újra gyengülni kezdett, és egyre távolodik a lélektani 300-as szinttől. Európában a befektetők figyelmét leginkább a ciprusi események kötik le, nagy ellenőrzések közepette ugyanis kinyitottak a ciprusi bankok. A főbb részvényindexek kisebb pluszban mozognak, amivel enyhén korrigálják tegnapi eséseiket. Amerikában a mutatók még gondolkodnak melyik irányba induljanak el, a határidős indexek alapján stagnálásra lehet felkészülni nyitás után, azonban a délutáni makroadatok még megmozgathatják a piacokat.
Vágólapra másolva!

Nyakló nélkül esik az OTP

Tovább hízlalta veszteségeit délelőtt a magyar részvényindex, mely délben 0,7 százalékos mínuszban forog, amivel alulteljesítőnek számít a régióban. A cseh PX messze kiemelkedik társai közül 1,1 százalékos erősödésével, amiben leginkább a Komercni bank 1,4 százalékos drágulása játszik szerepet.

Forrás: [origo]

A BUX-ra változatlanul az OTP pocsék teljesítménye van a leginkább negatív hatással, a bankpapír áttörve 4400 forintnál húzódó támaszát már 2,4 százalékot zuhant. Gyengülésében leginkább a ciprusi válság lehet a "ludas", a szigetország problémái ugyanis súlyos hatással vannak az európai bankszektorra.

A többi főbb papír közül egyedül a Magyar Telekom tud erősödni, mely 0,5 százalékos pluszt szedett össze. A telekomcéggel kapcsolatos hír, hogy a vállalat kiszállhat a lakossági energiaszolgáltatásból, ha nem tudnak árengedményt elérni a nagykereskedőnél.

Rajtuk kívül a MOL 0,5 százalékos, a Richter 0,4 százalékos, az Egis pedig 1 százalékos mínuszban forog a borongósabb hangulat következtében. Az olajtársaságot nem segítheti az sem, hogy a Barclays elemzője a korábbi egyenlő súlyozásról már csak alulsúlyozásra ajánlja a MOL részvényeit, aki ráadásul az olajtársaság papírjai vonatkozó célárát 22500 forintról 17500 forintra vágta vissza.

Forrás: [origo]

A kisebb társaságok papírjai közül a CIG Pannónia 2,3 százalékot erősödött, és a biztosítóval kapcsolatos hír, hogy két meghatározó név és arc visszahívását javasolják a részvényesek a cég áprilisi közgyűlésének előterjesztései között.

A forint a tegnapi és ma reggeli bíztatóbb mozgások után újra gyengülni kezdett, és az euróval szembeni árfolyama kezd távolodni bő egyhetes csúcsától, és a 300-as szinttől is. A jegyzés már a 304,6-os szintig csúszott vissza, míg a dollár/forint árfolyama 237,8-nál, a svájci franké 250 körül jár.

EURHUF árfolyama

Forrás: [origo]

Kinyitottak a ciprusi bankok

Óvatos pluszban mozognak délben a főbb európai részvényindexek, melyek egyelőre kissé korrigálni tudják tegnapi eséseiket. A német DAX-ra kisebb eladói nyomást helyezett a délelőtti, kellemetlen meglepetést okozó német makroadat, mely szerint váratlanul 13 ezer fővel bővült a német munkanélküliek száma márciusban az előrejelzett 2 ezer fős csökkenés helyett.

Ugyanakkor a német kiskereskedelmi forgalom a vártnál kedvezőbben alakult, mely a szakértők által prognosztizált 0,6 százalékos visszaesés helyett 0,4 százalékos bővülést mutatott havi alapon.

A befektetők figyelmét leginkább a ciprusi események kötik le, a szigetországban ugyanis szigorú ellenőrzés alatt kinyitottak a ciprusi bankok. A nagy tőkekivonás elkerülése érdekében már tegnap tőkekorlátozásokat vezettek be, melynek értelmében a napi készpénzfelvétel személyenként nem haladhatja meg a 300 eurót. Ezen túl 3000 eurónál magasabb összeget nem lehet készpénzként külföldre vinni egy személynek. Az intézkedések várhatóan egy hétig lesznek érvényben.

A réióban messze kiemelkedik 1,5 százalékos ugrásával a görög ASE index, mely a tegnapi nagyobb mélyrepülését igyekszik korrigálni.

Forrás: [origo]

A TNT Express részvényei 1,4 százalékos mínuszban forognak annak ellenére, hogy a cég bejelentette, megegyezett a CITIC PE-vel a kínai részlegének eladásáról. A vállalat drasztikus költségcsökkentő intézkedései keretében kényszerül megválni kínai részlegétől, mivel a társaság a nehéz gazdasági körülmények közepette is nyereségessé kíván válni.

Még gondolkodik az irányon Amerika

Az európai piacokhoz hasonlóan Amerikában is leginkább stagnálásra lehet felkészülni nyitás után, a határidős indexek alapján az S&P 500 0,1 százalékos mínuszban, a Dow Jones és a Nasdaq pedig 0,1 százalékos pluszban kezdheti meg a kereskedést.

A délutáni makroadatok még megmozgathatják majd a piacokat, többek között a negyedik negyedéves GDP, a heti friss munkanélküli segélykérelmek száma, és a chicagoi beszerzési menedzser index márciusi értéke is érkezni fog a tengerentúlról.