Rendet tesz a francia médiaóriás

Vágólapra másolva!
3,7 százalékkal emelkednek a Lagardere francia média csoport részvényei, miután bejelentette a társaság, hogy eladja az EADS nevű európai repülőgép-gyártóban meglévő 7,4 százalékos részesedését. Ezzel megvalósítva azt a régóta tervezett lépését miszerint megválik minden nem médiához kapcsolódó befektetéseitől.
Vágólapra másolva!

Eladja EADS részesedését a Lagardere

A Lagardere francia média csoport az európai EADS repülőgép-gyártó cégben meglévő 7,4 százalékos részesedésének eladását tervezi még idén július 31-e előtt, jelentette be a társaság. A vállalat közleményében elmondta, hogy az Airbusok gyárjóában lévő tulajdonrész nagyobb hányadát egy részvény-visszavásárlási program keretében értékesítenék, a maradékot pedig közvetlenül a piacon keresztül adnák el.

A befolyó bevétel egy részét rendkívüli osztalékként fizetnék ki a részvényeseknek, másik részét pedig hiteleinek törlesztésére használnák fel, mondta el Arnaud Lagardere vezérigazgató.

A Lagardere már régóta ígérte részvényeseinek, hogy megválik minden nem médiához kötődő befektetéseitől, köztük az EADS részvényektől, ezzel azonban egy hosszú távú kötelék szakad meg a repülőgép-gyártóval, amit még jelenlegi vezérigazgató, Arnaud Lagardere apja hozott létre. Az EADS-ban jelenleg is elnöki posztot betöltő Lagardere az ebben a hónapban tartandó éves közgyűlésen mond majd le posztjáról.

Jogi huzavona a Vivendivel

Az EADS részesedés eladása mellett a társaság a Canal + France tévétársaságban lévő tulajdonát is szeretné értékesíteni. Ezzel kapcsolatban a Lagardere a múlt hónapban perelte be versenytársát a szintén francia Vivendit, amiért az megakadályozta, hogy eladja a francia tévétársaságban meglévő 20 százalékos részvény-pakettjét, amelyben egyébként a másik 80 százalékot a Vivendi tulajdonolja.

A Lagardere arra kéri a párizsi bíróságot, hogy érvénytelenítse azt a megállapodást, ami lehetővé teszi a Vivendinek a Canal+ France által termelt 1,6 milliárd euró értékű készpénzállományhoz való hozzáférést. A Lagardere ügyvédei azt mondják, hogy sokkal több értéket teremtene, ha a Canal+ France kifizetné osztalékként felhalmozott készpénzállományát, ahelyett hogy azt a Vivendinek juttatnák. A Vivendi szerint viszont a megállapodás jogerős és azzal vádolta tulajdonostársát, hogy az jogi úton próbálja meg kierőszakolni, hogy megvegye a 20 százalékos tulajdoni részt, de ezt Lagardere természetesen tagadta.

A Lagardere korábban a tőzsdén szerette volna értékesíteni a tévétársaságban meglévő részesedését, de ezt a piaci körülmények megakasztották. Később felmerült, hogy a Vivendinek adja el a 20 százalékos részt a Lagardere, de az árban végül nem tudtak megállapodni a felek, így ez az ügylet is lekerült a napirendről.

A Lagardere 89 millió eurós nettó profitot jelentett 2012-re vonatkozólag, a megelőző évben elért 707 millió veszteségét követően. A következő két évre vonatkozólag a Bloomberg adatai alapján pedig további javuló eredmény várható.

Forrás: [origo]

A befektetők pozitívan fogadták a tuljadonrész-értékesítés hírét, hiszen a részvény árfolyama 3,7 százalékkal emelkedik a pénteki kereskedésben.

A Lagardere árfolyama (Párizs)

Forrás: [origo]