Profitesésre figyelmeztet a Mercedes gyártója

Vágólapra másolva!
Sokkal alacsonyabb lesz a Daimler első negyedéves működési eredménye, mint a megelőző periódusban, mondta a vállalat pénzügyi vezetője a Reutersnek. A prémium szegmensben és a nagyteherautók piacán is gyengébb környezettel szembesült a vállalat, de várhatóan az év hátralevő része már kedvezőbb eredményeket szül. A részvény 2 százalék feletti esést mutat.
Vágólapra másolva!

A Daimler működési eredménye határozottan a tavalyi negyedik negyedéves szint alatti lesz az idei év első hónapjaiban. Bodo Uebber szerint azonban ez lesz a mélypont, ezt követően már erősebb negyedéves számokra lehet majd képes a vállalat.

A visszaesés hátterében az európai piac a ludas, ahol sokkal kedvezőtlenebb trendekkel szembesültek az iparágban, mint korábban várták. A nagyteherautók piaca eközben Amerikában és Japánban is gyengélkedett, Kínában pedig január és február 20 százalékos zuhanást eredményezett a luxusautók értékesítésében.

A gyengébb üzemi szintű teljesítményre vonatkozó jelzés nem számít teljes mértékben újdonságnak, hiszen az elemzők a nettó eredmény szintjén már eddig is 10 százalékos visszaesést prognosztizáltak a negyedik negyedévhez képest (amennyiben nem számolunk azzal a 709 millió eurós egyszeri tétellel, amit az EADS részesedés értékesítése generált). A pénzügyi igazgató figyelmeztető szavai - annak ellenére, hogy konkrét számok nem hangzottak el - mindenesetre nem hangzanak túl jól, azok akár azt is jelenthetik, hogy az elemzői várakozásoknál is nagyobb lehet a visszaesés mértéke az első negyedévben.

A részvény árfolyama a bejelentés hatására már 2 százalék feletti esést mutat.

A Daimler árfolyama (EUR)