Elmúlt a mélypont - Optimista a Texas Instruments

Vágólapra másolva!
Megemelte az első negyedévre vonatkozó profit és árbevétel előrejelzéseit a világ egyik legnagyobb chipgyártója, a Texas Instruments. A társaság a termékei iránt megélénkülő növekvő keresletre számít, mivel úgy gondolják, az elsődleges piacukat adó megrendelők tovább tudnak erősödni.
Vágólapra másolva!

Megemelte az első negyedévre vonatkozó profit és árbevétel előrejelzéseit a világ egyik legnagyobb chipgyártója, a Texas Instruments. Eszerint az egy részvényre jutó nyereségük (EPS) 28-32 cent között alakulhat, míg az árbevételük 2,69-2,91 milliárd dollárt tehet ki az év első három hónapjában. Korábban még 24-32 centes egy részvényre jutó nyereséggel, valamint 2,69-2,91 milliárd dolláros árbevétellel kalkuláltak. A Bloomberg által összegyűjtött elemzői konszenzus 29 centes EPS-ről, és 2,81 milliárdos árbevételről szól.

Forrás: [origo]

A társaság arra számít, hogy tovább emelkedik a kapott megrendeléseik száma, mivel a legnagyobb felvevőpiacot adó ipari társaságok kezdenek kikecmeregni a válságból. Ron Slaymaker, a vállalat vezérigazgatója egy konferencián közölte, az elmúlt időszakban látható kereslet élénkülés folytatására számítanak, miután a megrendelések negyedéves bővülési üteme erőteljes növekedést mutatott az utóbbi időszakban. Ebben leginkább az ipari használatra gyártott chipek iránti növekvő kereslet játszik szerepet, a személyi számítógépekbe és telekommunikációs rendszerekbe gyártott chipek iránti igény továbbra is alacsony.

Leginkább a táblagépekbe és okostelefonokba gyártott chipek iránt csappant meg a kereslet, emiatt ezekről a piacokról folyamatosan ki fognak vonulni. Ennek keretében novemberben közölték, hogy 1700 alkalmazottjuktól fognak megválni, ami 450 millió dollárral csökkenti költségeiket 2013 végéig.

A vállalat különböző módon kedveskedett részvényeseiknek az elmúlt hónapban, többek között 33 százalékkal megemelik osztalékkifizetésüket, és 5 milliárd dollárral megnövelik részvény visszavásárlási programjuk keretösszegét.

Texas Instruments (Nasdaq)

Forrás: [origo]