Vágólapra másolva!
Ma végig gyengén teljesített a hazai tőzsde, miután az összes nagypapír csökkenéssel fejezte be a hetet. A forint az S&P lépésére délelőtt nagyot gyengült, de a délután folyamán valamelyest korrigálni tudott, jelenleg az euróval szembeni árfolyam a 306,9-es szint körül mozog.Nyugat-Európában vegyesen mozogtak az indexek, napközben volt egy kisebb hangulatjavulás, de nap végére például a francia és a német parketten elfogytak a vevők.Amerikában  fél százalék körül emelkednek egyelőre a piacok, de ha Ciprusról új hírek látnak majd napvilágot az befolyásolhatja majd a kereskedés irányát.
Vágólapra másolva!

Nem ment jól ma a BUX-nak

A budapesti tőzsde ma alulteljesítő volt egész Európában 1 százalék feletti mínuszával, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy az S&P tegnap negatív kilátással látta el hazánk "BB"-s adósosztályzatát. A régiós társak szerepeltek azonban sokkal jobban, mind három index csökkent.

Forrás: [origo]

Délelőtt az OTP még 3 százalék feletti esésben is volt, azonban nap végére sikerült némileg korrigálnia, és végül 1,8 százalékkal került lejjebb. A magyar államhoz hasonlóan az OTP és leánya, az OTP jelzálogbank kilátását is negatívra rontotta az S&P hitelminősítő.

A többi blue-chip sem szerepelt ma túl jól, a MOL 1,3 százalékkal csökkent, de a két gyógyszerpapír is a negatív tartományban zárta a napot, az Egis 1,7, a Richter pedig 1 százalékkal gyengült. De a nap közben jobban muzsikáló Magyar Telekom is összeszedett 0,7 százalékos mínuszt zárásra.

Forrás: [origo]

51 százalékos részesedést szerez a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő a MOL földgáztárolóit üzemeltető MMBF Zrt-ben, miután a felek szándéknyilatkozatot írtak alá - számolt be az NFM. A MOL jelenleg 72,46 százalékos részesedéssel bír, ebből 21,46 százalékot a kisebbségi tulajdonos Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség vásárol meg.

Közel 4 százalékos emelkedés mellett függesztették fel az E-Star részvényeit, de a vállalat kötvényei is hasonló sorsra jutottak, miután a vállalat a hitelezőivel újabb csődegyezségi tárgyalást tart. Eközben az OTP-hez hasonlóan az FHB is gyengélkedik, 2,4 százalékkal esik, míg a PannErgy 3,3 százalékos pluszban található átlag feletti forgalom mellett.

Közel hat hónapos csúcsra emelkedett ma a magyar csődkockázati mutató, az úgynevezett CDS-felár. Az utóbbi hetekben az ország kockázati megítélése folyamatosan romlott a piaci szereplők értékítélete alapján, az S&P tegnapi lépése pedig ma jelentősebb emelkedést generált a mutatóban.

Az S&P lépése után a forint nagyot gyengült, az euróval szembeni árfolyam délelőtt egészen a 308-as szint fölé pattant, azonban a délután folyamán szépen visszakorrigált, jelenleg 306,9-nél jár. A dollár/forint keresztárfolyam 236,2-nél, míg a CHF/HUF 250,8-nál mozog.

Az EUR/HUF árfolyama

Forrás: [origo]

Vegyes mozognak az indexek Európában

A ciprusi parlament valószínűleg még ma dönthet a pénzügyi katasztrófát elkerülő megoldásokról, illetve azok elfogadásáról. Eközben Angela Merkel német kancellár egyre nagyobb elégedetlenségét fejezte ki a problémát megoldani képtelen ciprusi parlamenttel szemben. A kormány olyan intézkedések elfogadását ígéri, amit az Európai Unió is jóváhagyhat majd, mert az összhangban lesz a korábban megfogalmazott elvárásokkal és az intézkedések hozzák majd a várt bevételeket is.

A vezető európai indexek egy része az oldódó ciprusi feszültségnek köszönhetően a pozitív tartományba küzdötte magát, pedig reggel még fél százalékos csökkenéssel kezdték a napot. Azonban például a német és a francia börze nem tudta emelkedéssel zárni a hetet.

Forrás: [origo]

Az sem nagyon befolyásolta a hangulatot, hogy a vártnál gyengébb lett a német Ifo által közzétett üzleti hangulat index értéke márciusban, az elemzők által várt 107,8 pontos érték helyet csupán 106,7 pontot sikerült elérni.

Az euró is erősödni tudott a dollárral szemben a reggeli 1,29 alatti szintekről, vagyis a ciprusi bizonytalanság és a kedvezőtlen német adat hatására sem fordultak el a befektetők a közös európai devizától. A jegyzés jelenleg már az 1,30-as árfolyam közelében ingadozik.

Az EUR/USD árfolyama

Forrás: [origo]

Közel 1,5 százalékot esett a holland ING biztosító árfolyama, miután a cég szerint közel 900 millió eurós kockázati kitettséggel rendelkeznek Ciprus irányába. Bár az ING szerint a ciprusi hiteleik nem jelentenek jelentős kockázatot a cég egészére nézve, a befektetők mégis ijedten reagáltak a ciprusi kapcsolatra.

Méretes zuhanásban a MAN SE árfolyama, a 3 százalékos visszaesés mögött az áll, hogy a Volkswagen lényegesen alacsonyabb felvásárlási ajánlatot tett a kamiongyártóra, mint azt korábban az elemzők várták.

Pluszban Amerika

Emelkedéssel nyitották a hét utolsó kereskedési napját az amerikai indexek. Úgy tűnik kicsit megnyugodtak a befektetők, hiszen az elmúlt napokban inkább adták a részvényeket a ciprusról érkező bizonytalanságok miatt.A Dow Jones és az S&P 500 0,6 százalék körüli pluszban van, és a Nasdaq is emelkedik fél százalékkal.

Forrás: [origo]

Az S&P 500 mind a 10 szektora emelkedni tud, legjobban a ciklikus fogyasztási javak és a távközlés cégei teljesítenek.

Forrás: [origo]

Ma kezdődik a BlackBerry Z10-es okostelefonjainak értékesítése az Egyesült Államokban, az eseményt kiemelt érdeklődés övezi. A társaság részvényei remekül teljesítettek az utóbbi napokban és a pénteki nyitást megelőző órákban is a pozitív tartományban állnak.

A Dell pénzügyi részlegének megvásárlásáról tárgyalnak a Blackstone képviselői a General Electrickel. A tranzakció csupán az egyik lehetősége lenne annak, hogy a Blackstone megakadályozza a Dell tervezett felvásárlását, ugyanis a cég a Dell számos részvényesével együtt maximálisan ellenzi azt. A tulajdonosok keveslik a számítógépgyártóért kínált részvényenkénti 13,65 dolláros ajánlatot.

Már több mint 4 százalékos pluszban áll nyitás előtt a luxus termékeket forgalmazó Tiffany részvényének értéke, miután a cég kedvező negyedéves gyorsjelentést tett közzé. A társaság negyedéves EPS-e 1,4 dollár lett, meghaladva az 1,36 dolláros elemzői konszenzust. A vállalat emellett továbbra is fenntartja a 2013-ra vonatkozó 6-9 százalékos bevételnövekedési prognózisát.