Nagy problémák várnak a jövő nyugdíjasaira

Vágólapra másolva!
A fiatalságnak küldött figyelmeztető szavakat egy pénteki interjújában az utóbbi harminc év egyik legsikeresebb befektetője, Stan Druckenmiller. Miközben mindenki a jelenre fókuszál, egy sokkal nagyobb vihar fenyeget a hedge fund guru szerint, amit az elöregedő társadalom problémája hozhat majd a felszínre.
Vágólapra másolva!

Druckenmiller a Bloomberg TV-nek nyilatkozva elmondta, hogy a jelenlegi jóléti kiadások fenntarthatatlan méreteket öltenek. Aggasztóan nagyok azok a kormányzati költések, melyek kedvezményezettei az 1946-ban született korosztályba tartozók. Mikorra a jelenlegi fiatalok megöregszenek, már nem lesznek képesek kezelni a mostani költekezés miatti adósságokat. Ez a fenntarthatatlan folyamat végül egy sokkal nagyobb válsághoz fog vezetni, mint amit 2008-ban láthattunk.

A hedge fund menedzser szerint a nyugdíjas korosztálynak most biztosított kedvezmények a jövő nyugdíjasainak zsebéből vesznek ki pénzt. 2000-ben átlagosan 3,4 munkásra jutott egy nyugdíjas, 2030-ra azonban már két embernek kell előteremtenie majd az egyetlen nyugdíjas kiadásait. Egy most három éves csecsemő mikorra felnő, kevesebb, mint fele annyi juttatásban részesülhet majd, mint a mostani öregek.

A kormányzati oldalról azért mutatkozik nagy ellenállás az idősebbek számára való juttatások megkurtítására, mert a korosztály igen jelentős lobbierővel bír. A költségvetési szakadék körüli huzavona jelenleg is jól szemlélteti azt, hogy a gazdaságpolitika alakítói nem igen tudnak dűlőre jutni a kiadáscsökkentések kérdésében.

Druckenmiller szerint a részvénypiaci emelkedés egyelőre kitarthat, köszönhetően a vállalati saját részvény vásárlásoknak és a lakossági befektetők piacra való visszalépésének. Sokan a nullához közeli kamatkörnyezetben magasabb hozamok reményében kezdhetnek részvényeket vásárolni. Annak azonban kicsi az esélye, hogy egy 1982-eshez hasonló részvénypiaci bikapiac kezdődjön, hiszen az alapproblémát, vagyis a magas eladósodottságot még mindig nem kezeltük.

Az S&P 500 részvényindex alakulása pontban

Druckenmiller a befektetési szakma egy elismert alakja. A hedge fund menedzser életútjából talán elég kiemelni, hogy több mint tíz éven keresztül dolgozott Soros György vezető stratégájaként. 1986 és 2010 között éves átlagban 30 százalékos hozamot ért el befektetéseivel Druckenmiller, amit az iparágban nem sokan képesek felülmúlni.

Az S&P 500 részvényindex alakulása pontban