Megemeli osztalékát a Graphisoft Park

Vágólapra másolva!
Részvényenként 40 forintos osztalékot fizet a Graphisoft Park, legalábbis a vállalat vezetése ekkora kifizetést javasol elfogadásra a tulajdonosoknak. A pénteki 893 forintos részvényárfolyammal kalkulálva ez 4,4 százalékos osztalékhozamot jelent, külön jó hír pedig, hogy az osztalék mértéke tavaly óta öt forinttal emelkedik.
Vágólapra másolva!

Április 23-án tartja éves rendes közgyűlését a Graphisoft Park, melyen a vállalat tulajdonosai olyan kérdésekben szavazhatnak, mint a tavalyi éves tevékenység után járó osztalék mértéke. Panaszra nem lehet okuk, hiszen a vállalat vezetése részvényenként 40 forintos kifizetést javasol, ami 5 forinttal múlja felül a tavalyi szintet.

Mondani sem kell, hogy az osztalék emelkedése jó üzenet a vállalat részvényeseinek, hiszen eszerint a társaság vezetése az előttünk álló időszakban is erős készpénztermelést valószínűsít. Egyik szemünk viszont sír, hiszen ez egyben azt is jelenti, hogy a közeljövőben még nem indulnak majd el a vállalat szabad területein újabb ingatlanfejlesztések. A menedzsment korábbi jelzése szerint arra akkor kerülhet sor, ha az ingatlanpiacon erősebb fellendülés jelei mutatkoznak, és jelentősebb bérlői igény merül fel.

Amennyiben a közgyűlés elfogadja a 40 forintos osztalékot, az 4,4 százalékos osztalékhozamot jelent majd a részvényeseknek. Ennél persze vannak magasabb osztalékotfizető cégek (MTelekom, vagy Zwack), a tulajdonosok számára mégsem lehet elhanyagolható egy ekkora mértékű hozam elérése.

Az osztalék kifizetésére június 4-én kerül majd sor, de már május 23-án a számlánkon kell legyen a vállalat részvénye, hogy azután osztalékot kapjunk (vagyis már május 17-én meg kell vásárolni a tőzsdén a T+3 napos elszámolás miatt).