Tovább vághatja a kamatot a jegybank

Vágólapra másolva!
Egyöntetűen újabb 0,25 százalékpontos kamatcsökkentést vár a londoni elemzői közösség a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának keddi kamatdöntő ülésén. Ez lesz az első kamatdöntő ülés azóta, hogy Matolcsy György átvette a jegybank irányítását.
Vágólapra másolva!

Az MTI előzetes felmérésébe bevont citybeli szakértők előrejelzései között ugyanakkor van olyan is, amelyik szerint a magyar törlesztéskockázat-biztosítási tranzakciók (CDS) drágulása és a Ciprussal kapcsolatos bizonytalanságok miatt megnőtt az 5,25 százalékos MNB-alapkamat változatlanul hagyásának esélye.

Mindazonáltal az elemzők mindegyike azzal számol, hogy a monetáris tanács fő érve a további enyhítés mellett a 3 százalékos célszint alá süllyedt éves inflációs ütem lesz. A nagy londoni házak közgazdászai egyetértenek viszont abban is, hogy a forint legutóbbi gyengülése nem teszi lehetővé a kamatcsökkentések nagyobb sebességre - alkalmanként 50 bázispontra - gyorsítását.

A citybeli elemzők 4,00-4,50 százalék közötti MNB-kamatszinten valószínűsítik a jelenlegi enyhítési ciklus végét.