Vágólapra másolva!
Nyugodt mederben zajlik a ciprusi bankbetétesek "rohama" a szigetországban, ami a részvénypiacokra is jótékony hatással van, Európában a kezdeti bizonytalanabb nyitás után növelni tudták előnyüket a főbb tőzsdemutatók. Amerikában szintén felfelé indultak el az indexek, az S&P 500 már mindenkori legmagasabb záróértéke fölött mozog, és a Dow Jones is történelmi csúcsánál található.Itthon a magyar tőzsde lemaradónak számított a régióban, amiben az OTP és az Egis mélyrepülése volt a ludas. A bankpapír nagyobb esésen ment keresztül, miután több fontos támaszát letörte. Ezzel ellentétben a MOL-nak remek napja volt, és nagyobb száguldásával korrigálni tudta az elmúlt napok eséseit.
Vágólapra másolva!

Száguldott a MOL

Nem tudott csatlakozni európai társaihoz a magyar részvényindex, mely 0,3 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést, amivel alulteljesítőnek számított a régióban.

Forrás: [origo]

A BUX-ot az OTP és az Egis mélyrepülése tartotta a mélyben, a bankpapír számos támaszát áttörve 3 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést, míg a gyógyszerpapír 3,2 százalékot veszített értékéből.

A MOL viszont remekül teljesített, és 2,5 százalékos emelkedésével korrigálta az utóbbi napok eséseit.

A Magyar Telekom szintén pozitív napon van túl, 0,7 százalékkal került feljebb az árfolyama. A telekomcéggel kapcsolatos hír, hogy a vállalat kiszállhat a lakossági energiaszolgáltatásból, ha nem tudnak árengedményt elérni a nagykereskedőnél.

A Richter viszont ma nem mutatott nagyobb elmozdulást, nem sokkal tegnapi záróértéke alatt zárt.

Forrás: [origo]

A kisebb társaságok papírjai közül a CIG Pannónia 4,6 százalékot erősödött, és a biztosítóval kapcsolatos hír, hogy két meghatározó név és arc visszahívását javasolják a részvényesek a cég áprilisi közgyűlésének előterjesztései között.

A Graphisoft Parkra ma nem született kötés, pedig a vállalat horgára igazi nagyhal akadt, a cég szerződést kötött az International Business School-lal, így a patinás felsőoktatási intézmény 2014 szeptemberétől átteszi székhelyét a Parkba.

A forint nem tudja folytatni tegnapi jó formáját, és az euróval szembeni árfolyama visszafordult bő egy hetes csúcsáról, mely a 304,3-as szint fölött mozog késő délután. A dollár/forint jegyzése 237,2-nél, a svájci franké 250,3-nál található.

EURHUF árfolyama

Forrás: [origo]

Lassan kúszik felfelé Európa

Nyugodt mederben zajlik a ciprusi betétesek "rohama" a betéteik kimenekítéséért. Eddig komolyabb zűrzavarról nem érkeztek hírek, ami a részvénypiacokra is jótékony hatással van, a főbb tőzsdemutatók növelni tudták előnyüket, és a pozitív tartományban mozognak zárás előtt.

A nagy tőkekivonás elkerülése érdekében már szerdán tőkekorlátozásokat vezettek be, melynek értelmében a napi készpénzfelvétel személyenként nem haladhatja meg a 300 eurót. Ezen túl 3000 eurónál magasabb összeget nem lehet készpénzként külföldre vinni egy személynek. Az intézkedések várhatóan egy hétig lesznek érvényben.

A mai német makroadatok felemásan sikerültek, a német munkanélküliek száma váratlanul emelkedett márciusban, a kiskereskedelmi forgalom viszont 0,4 százalékos bővülést mutatott havi alapon a várt 0,6 százalékos visszaesés helyett.

A régióban messze kiemelkedik 2,3 százalékos ugrásával a görög ASE index, mely a tegnapi nagyobb mélyrepülését igyekszik korrigálni.

Forrás: [origo]

A TNT Express részvényei 1,2 százalékos pluszban forognak miután a cég bejelentette, megegyezett a CITIC PE-vel a kínai részlegének eladásáról. A vállalat drasztikus költségcsökkentő intézkedései keretében kényszerül megválni kínai részlegétől, mivel a társaság a nehéz gazdasági körülmények közepette is nyereségessé kíván válni.

Az EADS részvényei 0,6 százalékot vesztettek értékükből annak ellenére, hogy 15 százalékos részvény-visszavásárlási programot fogadott el az vállalat igazgatótanácsa, melynek pontos feltételeiről április 2-ig dönt a cég.

A Daimler 2,1 százalékot gyengült azután, hogy a vállalat pénzügyi vezetője úgy nyilatkozott, hogy sokkal alacsonyabb lesz az autógyártó első negyedéves működési eredménye, mint a megelőző periódusokban.

Csúcsdöntés Amerikában

Az európai piacok mérsékelt emelkedése, és a ciprusi pánik elmaradása miatt kellemes hangulat uralkodik az amerikai tőzsdéken is. A jókedven nem rontottak a felemás tengerentúli makroadatok, az amerikai kereskedelmi minisztérium délutáni közlése szerint a várt 0,5 százalék helyett 0,4 százalékkal bővült az amerikai gazdaság a tavalyi negyedik negyedévben évesített negyedéves alapon. Ugyanakkor a GDP harmadik olvasata előtt a szakértők 0,5 százalékos növekedést prognosztizáltak.

A heti friss munkanélküliségi segélykérelmek száma váratlanul 357 ezer főrre nőtt a múlt heti módosított 341 ezer fős adat után, ami kisebb csalódást okozott, mivel az elemzők 340 ezer fős értékre számítottak.

A chicagoi beszerzési menedzser index is kellemetlen meglepetést okozott 52,4 pontos márciusi értékével, mivel a prognózisok 56,5 pontról szóltak.

Az amerikai részvényindexek ezek után enyhe emelkedésre képesek, az S&P 500 0,2 százalékos erősödése után mindenkori legmagasabb záróértéke, az 1565 pontos szint fölött mozog. A csúcsdöntés a többi mutatóra is kedvező hatással van, a Dow Jones szintén történelmi csúcsot állított be, miután 14582 pont fölött is megfordult az árfolyama. Rajtuk kívül a Nasdaq 0,1 százalékot tudott erősödni.

S&P 500 értéke (pontban)

Forrás: [origo]

Forrás: [origo]

Az S&P 500 szektorai szinte kivétel nélkül bővülni tudnak, egyedül a pénzügyi szektor mutat némi lemaradást, amiben többek között a JPMorgan 0,7 százalékos, a Citigroup 0,5 százalékos, valamint a Bank of America fél százalékos gyengülése játszik szerepet.

Forrás: [origo]

Több mint 3 százalékot erősödött a BlackBerry, miután a telefongyártó a vártnál jobb eredményekről számolt be negyedik negyedéves gyorsjelentésében. A részletes számokat nézve ugyanakkor igazából nincs nagy ok az örömre, készülékértékesítések még mindig várt alattiak, ráadásul a marketingköltségeket is drasztikusan növelni kényszerül a cég.

További hír, hogy nem tartja kizártnak a Blackstone (NYSE), hogy a Dell (Nasdaq) esetleges felvásárlása következtében az alapító, Michael Dell legyen a cég vezérigazgatója, a Reuters információi szerint. A felvásárlási sztori ezzel újabb fejezetéhez érkezetett, melyben a Blackstone kockázati tőke társaságon kívül Carl Icahn milliárdos befektető, valamint maga Michael Dell is jelen van, ugyanis mindhárman megvásárolnák a számítógépgyártót