Kipukkadt a lengyel csodabank?

Vágólapra másolva!
Az elemzői várakozásokat alulmúló negyedéves profitról számolt be a lengyel Alior Bank, amely az elmúlt évek során hatalmas növekedést produkált. A gyenge eredményt a vártnál rosszabbra sikerült kamatbevételek okozták, ugyanakkor éves szinten továbbra is bőven kétszámjegyű növekedés látható a főbb bevételi sorok és a profit tekintetében is. Ezen kívül az elemzők továbbra is kedvezően ítélik meg a bank jövőbeli kilátásait, ami csupán szépségtapasznak számít a mai 6 százalékos árfolyam zuhanás során.
Vágólapra másolva!

Elmaradtak a kamatbevételek a várttól

48,8 millió zlotys veszteséggel zárta a negyedik negyedévet a lengyel Alior Bank az egy évvel korábbi 90 millió zlotys nyereséget követően. A decemberben tőzsdére lépő bank esetében a negatív eredmény nem számít meglepetésnek, ugyanakkor a PAP által összegyűjtött elemzői konszenzus kisebb, 21,7 millió zlotys veszteséggel számolt.

2012 utolsó negyedévében mind a kamatbevételek, mind a díjbevételek terén jobban teljesített az Alior 2011 azonos időszakához képest, előbbi 40, míg utóbbi 6 százalékos bővülést mutatott. Az elemzők azonban még ennél is lenyűgözőbb növekedésre számítottak a banktól a kamatbevételek terén, végül 16 százalékkal múlta alul a tényadat a várakozást.

A bank nem teljesítő hiteleinek aránya tovább emelkedett a negyedév során 3,2 százalékra az egy évvel korábbi 1,1 százalékot követően. Ennek tudható be, hogy 282,3 millió zlotyra nőtt a bank céltartalékolása a 189,1 millió zlotys bázishoz képest.

Forrás: [origo]

Egyelőre nincs osztalék

Az Alior Bank menedzsmentje megerősítette, hogy profitját visszatartja és nem kerül sor osztalékfizetésre. A pénzintézet már a kibocsátási tájékoztatóban felhívta a figyelmet arra, hogy a 2012-es és 2013-as üzleti évek után nem tervez osztalékfizetést, ezt követően azonban megfontolná a részvényesek efajta jutalmazását.

Éves alapon továbbra is fut a szekér

2012 egészét tekintve mind a bevételek, mind a profit terén jelentős növekedést ért el a 2008-ban alapított Alior Bank. Tavaly mintegy 40 százalékkal több kamat- és díjbevételre tett szert a bank, de a nyereség bővülése is a kétszámjegyű tartományban található. A 2011-es 152 millió zlotys profitot követően tavaly 174 millió zlotys nyereséggel zárt.

Forrás: [origo]

Lengyel befektetőt szeretne a vezetés

A bank vezérigazgatója tegnap adott interjút a Parkietnek, melyben kifejtette, hogy véleménye szerint nem banki, de mindenképp pénzügyi háttérrel rendelkező lenne a legjobb befektető az Alior számára. Carlo Tassara, a legnagyobb tulajdonos, mely tavaly tőzsdére vezette a bankot, decemberig legalább 30 százaléknyi részesedést szeretne eladni, melyben a svájci UBS bankház lesz a segítségére.

Korábbi sajtóértesülések és elemzői várakozások szerint az orosz Sberbank, az osztrák Erste Bank, az olasz Intesa Sanpaolo és a francia BNP Paribas szállhat versenybe az Alior kegyeiért. Andreas Treichl, az Erste vezérigazgatója még egy januári interjúban kifejtette, hogy Lengyelországban kívánnak terjeszkedni, ugyanakkor nemrégiben azt hangsúlyozta ki, hogy túlságosan drágának tartja a lengyel bankokat.

Az elemzők továbbra is kedvezően ítélik meg az Alior Bank kilátásait, a konszenzus célárfolyam még mindig 90 zloty felett tartózkodik.

Forrás: [origo]

A kedvezőtlen negyedéves számokra negatívan reagáltak a piacon, mintegy 6 százalékos zuhant a bankpapír árfolyama a varsói parketten.

Az Alior Bank árfolyama (Varsó)

Forrás: [origo]