Saját biztosítójától távolítják el Járait?

Vágólapra másolva!
Két meghatározó név és arc visszahívását javasolják részvényesek a cég áprilisi közgyűlésének előterjesztései között. Horváth Béla és Járai Zsigmond leváltása távolról sem biztos még, de ha távozniuk kell, az akár lényeges fordulatról is árulkodhat a cég irányításában és a színfalak mögötti erőviszonyokban.
Vágólapra másolva!

Visszahívnák Horváth Bélát, az igazgatóság elnökét, valamint Járai Zsigmondot, a felügyelőbizottság elnökét a CIG Pannónia egyes részvényesei a cég április 18-i közgyűlésén - derül ki a közzétett napirendi előterjesztésekből. Mindkét szakember meghatározó arca volt eddig a biztosítónak, amelynek alapításában is oroszlánrészt vállaltak, így a visszahívásuk akár lényeges fordulatokról is árulkodhat a színfalak mögött. Ezzel együtt kár lenne igazán messzemenő következtetéseket levonni pusztán az előterjesztések alapján, egyáltalán nem biztos, hogy meg is szavazza a közgyűlés őket.

Már akadály az elnök személye?

A javaslat hangsúlyozza, hogy Horváth Béla a CIG Pannónia "alapításában és eddigi működésében elévülhetetlen érdemeket szerzett", de a "megváltozott piaci körülmények és elvárások" és a CIG versenyképességének biztosítása miatt szükség van a váltásra. Ezzel párhuzamosan három új taggal bővül az igazgatóság, akik közül kettő külsős, azaz nem a társaság alkalmazásában áll. Erre a cég 2012 novemberében elfogadott új vállalatirányítási céljai miatt van szükség, az aktuális igazgatóság mind az öt tagja ugyanis operatív, azaz a cég alkalmazásában áll, így külső, független vélemény nem kap képviseletet a grémiumban.

Az átalakítások hátterében költségmegtakarítási szempontok is felfedezhetők. Horváth Béla az igazgatóság elnökeként évente 21 millió forintos díjazásban részesül, miközben a többi igazgatósági tag nem kap juttatást ezért a posztért. Ez a különbség az indítványozó szerint indokolatlan, és a jövőben az operatív igazgatósági tagok nem kapnának külön pénzt ezért a pozícióért. Érdemes hozzátenni, hogy az igazgatóság elnökének javadalmazása és Horváth Béla visszahívása két eltérő napirendi pont, amiről a közgyűlésen külön fognak szavazni a részvényesek.

Járai nem avatkozott közbe, mennie kell?

A társaság felügyelőbizottságában is lényeges változások zajlanak, a közgyűlési javaslat szerint vissza kellene hívni Járai Zsigmondot, a testület elnökét. Az indoklás alapján a felügyelőbizottság március 14-i jelentése rámutatott, hogy a CIG Pannónia "költséggazdálkodása nem volt kellően takarékos, a management a piaci változásokra nem mindig tudott megfelelő választ adni, és a működése során olyan szabálytalanságok is történtek, amelyek a vezetés nem kellően megalapozott és körültekintő döntéseinek következményei."

Az indítvány szerint a cég működését heti szinten követő felügyelőbizottsági elnöknek már korábban kifogást kellett volna emelnie ezek miatt a döntések miatt, de ezt Járai Zsigmond nem tette meg időben, ezért indokolt a visszahívása. Ezzel párhuzamosan a felügyelőbizottsági tagok javadalmazását is csökkentené a javaslat, de a megtakarítás lényegesen kisebb fajsúlyúnak tűnik, mint Járai visszahívásának ténye.

A felügyelőbizottságból emellett távozik Kostevc Péter, a Brokernet egyik alapítója és meghatározó arca is, aki saját bevallása szerint egyébirányú elfoglaltsága miatt nem tud aktívan résztvenni a testület munkájában.

Lényeges fordulatot láthatunk

Érdemes kiemelni, hogy a CIG életének meghatározó figuráinak számító szakemberek visszahívása egyelőre csak javaslat. Az előterjesztések közé a megfelelő formai követelmények betartásával a legalább 1 százalékos tulajdoni aránnyal rendelkező részvényesek (vagy részvényesek csoportja) nyújthat be napirendi pontokat, így egyáltalán nem biztos, hogy kellő számú részvényes meg is szavazza őket a közgyűlésen.

Ezzel együtt is érdekes változásokra mutathat rá, hogy Horváth Bélát és Járai Zsigmondot is eltávolítanák egyes részvényesek a cég irányításából. A nemrégiben az Investor.hu-nak is interjút adó Horváth Béla a CIG vezetésének egyik legtapasztaltabb biztosítási szakembere, ezért rá sokan számíthattak a CIG lehengerlő sikerében bízó befektetők közül. A CIG elmúlt negyedévekben mutatott teljesítménye és az árfolyam alakulása viszont sokaknak csalódást okozhatott.

Az elmúlt egy évben a díjbevételek trendszerű csökkenésnek indultak, miközben a nehéz piaci környezetben az új szerzések aránya is látványosan összezsugorodott. A növekedés eltűnésére a cég erőteljes költségcsökkentésekkel reagált, ezek a törekvések pedig a közgyűlési előterjesztésekben is visszaköszönnek. Érdemes hozzátenni, hogy ha ezzel a stratégiával és a megvalósítással mindenki maradéktalanul elégedett lenne, akkor nem lenne szükség visszahívásokra, személycserék nélkül is megvalósítható lenne a kiadások lefaragása. A költségcsökkentésekkel ráadásul a CIG-nek az elmúlt negyedévben története során először sikerült nyereségessé válnia.

Forrás: [origo]

Habár elméletileg a felügyelőbizottság elnökének eltávolítása egy cég mindennapjaira, működésére nem gyakorol közvetlen hatást, Járai Zsigmond távozása mégis jelentős fordulat lehet. Járai a CIG legismertebb arca, a CIG egyik korai, de igen emlékezetes PR-mutatványának keretében egy szórólapon még Overdose-zal, a karrierje csúcsán járó versenylóval is párbeszédet folytatott. Járai szerepvállalása valószínűleg nagyon fontos tényező volt a CIG jelentős részben magánbefektetőket célzó tőzsdei bevezetésének sikerében is.

A szerteágazó politikai kapcsolatokkal bíró volt jegybankelnök személyétől sokan azt várhatták, hogy a CIG indulását jelentős nagyságú állami megrendelések segítik, de ezek javarészben elmaradtak (bár épp a közelmúltban számolt be a cég egy minisztériumi üzletről). Sőt, az elmúlt években Járai viszonya - legalábbis a média számára látható szinten - megromlott a kormánnyal, és nem valószínű, hogy ezen a téren markáns fordulat állna be a közeljövőben.

Kostevc Péter visszavonulása sok okra lehet visszavezethető, de jó eséllye szerepel köztük a CIG és a Brokernet viszonyának megromlása. A Brokernet üzleti környezete az elmúlt időben drasztikusan meggyengült, belső viszályok és szakadás rontotta a teljesítményt, ami a CIG értékesítéseiben is nyomot hagyott. A biztosító egyre élénkebben hangsúlyozta a Brokernettől való függetlenedés fontosságát.

Érdemes lesz figyelni a közgyűlési döntéseket és a céggel kapcsolatos híreket az előttünk álló hetekben, hogy lássuk, valóban lényeges fordulat áll-e a javaslatok hátterében, vagy sem.

A CIG Pannónia árfolyama