Vágólapra másolva!
Délután elromlott a hangulat a külföldi tőzsdéken, melyeken a nap elején még nagyobb emelkedéseket lehetett látni a ciprusi megállapodás következtében. A részvényindexek aztán visszacsúsztak a negatív tartományba, melyek közül egyes mutatók már nagyobb mínuszt szedtek össze a korrekció során. Amerikában szintén pénteki záróértékeik alatt mozognak a benchmarkok, a Dow Jones és az S&P kissé eltávolodott történelmi csúcsa közeléből. Itthon a BUX a borússá vált európai hangulat következtében pénteki záróértéke alá süllyedt vissza, és 0,6 százalékos mínuszban zárt, amiben leginkább a MOL és az OTP elgyengülése volt a ludas.
Vágólapra másolva!

Visszacsúszott a BUX

Európával együtt a magyar piac is visszacsúszott délután, és a BUX végül a nagyobb pluszok után 0,6 százalékos mínuszban zárt. A régiós társaihoz képest még így is "olcsón megúszta" a magyar részvényindex, a szomszédos piacokon ennél nagyobb eséseket lehetett látni.

Forrás: [origo]

A hazai benchmarkot többek között az elgyengülő OTP húzta vissza, a bankpapír 2 százalék fölött pluszban is járt ma, végül 0,7 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést. A leggyengébben a MOL teljesített 0,9 százalékos esésével, míg a Richter pénteki záróértéken fejezte be a kereskedést. A gyógyszercég 660 forintos osztalék kifizetését tervezi idén, ami megegyezik a tavalyi kifizetéssel és az elemzői várakozásokkal is.

A főbb papírok közül az Egis emelkedett ki 1,1 százalékos drágulásával, amiben az játszhatott szerepet, hogy a vállalat igen jelentős, éves nettó jövedelmének akár felére is rúgó bevételhez juthat annak ellenére, hogy az amerikai bíróság elutasította a cég koleszterincsökkentő gyógyszerének korábbi bevezetésére vonatkozó kérelmét az USA-ban. Ezen túl a Concorde 26 ezerre forintra emelte az Egis részvényekre számított célárfolyamát a korábbi 25 ezerről.

A Magyar Telekom is jobban teljesített, mivel fél százalékkal értékelődött ma fel.

Forrás: [origo]

A kisebb társaságok papírjai közül a Graphisoft Park 0,4 százalékot drágult, és a vállalattal kapcsolatos hír, hogy a menedzsmentje öt forinttal megemelte a részvényenként kifizetésre kerülő osztalékot.

A tavaly kifizetettel azonos összegű osztalékot javasol az ELMŰ és az ÉMÁSZ vezetése is. Előbbi 1700, míg utóbbi 1400 forintos részvényenkénti osztalékot javasol, ami egyaránt 14 százalék körüli osztalékhozamnak felel meg mindkét papír esetében. Emiatt az Elmű 12,7 százalékot, az Émász pedig 8,7 százalékot drágult ma.

A Syergon 3,8 százalékot erősödött, és a céggel kapcsolatos hír, hogy egy Cipruson bejegyzett vállalat vásárolt 11 százalékos részesedést a társaságban.

A romló hangulat ellenére a forint tartani tudta a 306-os szintet az euróval szemben, míg a dollár/forint árfolyama 237,6-nál, a svájci franké 251-nél mozog késő délután.

EURHUF árfolyama

Forrás: [origo]

Korrigálni kezdett Európa

Délután elfogyott a ciprusi megállapodás adta lendület az európai tőzsdéken, ahol a részvényindexek a gyengébb amerikai nyitás után a negatív tartományba csúsztak vissza. Mint beszámoltunk róla, megszületett az egyezség a ciprusi bankszektor megadóztatásáról, amivel a szigetországnak sikerül előteremtenie az államcsőd elkerüléséhez szükséges 5,8 milliárd eurós önrészt, mely a feltétele volt az EKB-tól és az IMF-től kapott 10 milliárd eurós segély odaítélésének.

A francia CAC 40 a nagyobb pluszok után már szintén mínuszban mozog, és a benchmarkot többek között az Axa 2 százalékos esése is húzza lejjebb. A vállalat részvényei eleinte drágulni kezdtek, miután bejelentették, hogy Európa második legnagyobb biztosítójának ingatlankezelési részlege jelentősen csökkenti franciaországi kitettségét az ország vállalkozás ellenes politikája miatt. Ennek keretében 14 milliárd eurós portfóliócsökkentést hajtanak végre.

Forrás: [origo]

A német DAX index is elvesztette előnyét, és nagyobb esésen ment keresztül délután. Gyengülésében leginkább a bankok visszaesése játszotta a főszerepet, a Deutsche Bank 3,3 százalékot, a Commerzbank pedig 2 százalékot zuhant ma.

A Vodafone részvények viszont tartják előnyüket, és 2,2 százalékos pluszban forognak, mivel a Sunday Times szerint megkezdődtek a tárgyalások a Verizon Communicationnel közös vállalatuk, a Verizon Wireless sorsáról. A forgatókönyvek szerint a Vodafone eladhatja tulajdoni hányadát amerikai partnerének, azonban a két óriásvállalat összeolvadása is elképzelhető.

A TNT Express papírok ezzel szemben 4,6 százalékot zuhantak, annak ellenére, hogy drasztikus költségcsökkentésbe fog a vállalat, hogy sikerüljön a nehéz gazdasági körülmények közepette is nyereségessé tenni a szállítmányozási céget. A rendkívül veszteséges brazil és kínai operációt leépítik, és a relatíve erős feltörekvő piaci operációra fókuszál a cég.

A részvénypiacok visszaeésével párhuzamosan az euró is visszacsúszott a délelőtti 1,3-as szintekről a dollárral szemben, és már 1,29 alatt mozog az árfolyama.

EURUSD árfolyama

Forrás: [origo]

Kárpótolják a Facebook részvényeseket

Az európai tőzsdék jó teljesítménye, és a ciprusi megállapodás ellenére lefelé vették az irányt a főbb amerikai részvényindexek, melyek távolodni kezdtek történelmi csúcsaik közeléből. A korrekció során a Dow Jones 0,4 százalékkal esett, amivel már a lélektani 14 500 pontos szint alatt mozog az árfolyama, és az S&P 500 számára is egyre messzebb van mindenkori legmagasabb 1576 pontos értéke.

A Nasdaq 0,2 százalékos mínuszt szedett össze, és a piaccal kapcsolatos hír, hogy az Amerikai Tőzsdefelügyelet elfogadta a Nasdaq kompenzációs tervét, mely szerint 62 millió dollárt osztana szét a Facebook (Nasdaq) IPO-ja során felmerült problémák kárpótlására, bár az összes követelést nem téríti meg a tőzsde.

Forrás: [origo]

Az S&P 500 szektorai vegyesen teljesítenek, tízből csupán két szektor képes bővülésre. A technológiai szektort leginkább a Facebook 2,2 százalékos esése húzza lejjebb. A közösségi oldal papírjai idei mélypontjukra gyengültek a Nasdaq kompenzációs tervének elfogadása után.

Forrás: [origo]

A Dell a rosszabb hangulat ellenére 3 százalékos pluszban forog, miután a vállalat hivatalosan is megerősítette a piaci pletykákat, miszerint Carl Icahn és a Blackstone is felvásárlási ajánlatot nyújtott be a társaságra. Az utóbbi időben valóságos felvásárlási csata indult a cégért, mivel több tulajdonos ellenzi annak tervezett kivásárlását, és egyben a tőzsdéről való kivezetését.

A BlackBerry nagyobb zuhanáson megy keresztül, miután a Goldman Sachs a korábbi vételről semlegesre minősítette le a társaság papírjait. Az elemzőház azzal érvelt, hogy a múlt héten bevezetett BlackBerry Z-10 készülékek nem okoztak nagyobb "őrületet" a piacon. A papírok közel 4 százalékot vesztettek értékükből.