Fegyverek ellen kampányol az amerikai polgármester

Vágólapra másolva!
12 millió dolláros fegyverellenes reklámkampányt finanszíroz Michael Blommberg New York-i polgármester. Az amerikai Nemzeti Fegyver Szövetség elnöke egy televíziós műsorban hevesen bírálta Bloomberg lépését, aki szerint a fegyverbirtoklás elleni lépések több millió ember számára okoznak kellemetlenséget az Egyesült Államokban. A polgármester szerint viszont a lakosság döntő többsége a fegyvervásárlás szigorítása mellett van.
Vágólapra másolva!

Felháborodott a Fegyver Szövetség elnöke

Az amerikai Nemzeti Fegyver Szövetség (NRA) elnöke nagy felháborodásának adott hangot, amiért Michael Bloomberg 12 millió dolláros fegyverbirtoklás-ellenes kampány indítását támogatja. A New York-i polgármester fegyverellenes nézetei meggondolatlanok, sőt egyenesen őrültek, fakadt ki Wayne LaPierre az NRA elnöke az amerikai NBC televízióban.

LaPierre elmondta, hogy Bloomberg hiába próbálkozik, nem költhet eleget 27 milliárd dolláros vagyonából ahhoz, hogy saját akaratát ráerőszakolja az amerikai népre. Az emberek nem akarják mindenhol ott látni a polgármestert, hogy megmondja nekik mit csináljanak. Azt pedig főleg nem szeretnék, hogy beleszóljon miként védjék meg magukat, és milyen fegyvert nem vásárolhatnak ennek érdekében, mondta Lapierre.

A nyilatkozat újból felkorbácsolhatja a kedélyeket a fegyverbirtoklással kapcsolatban, ami tavaly decemberben ismét forró téma lett az Egyesült Államokban azután, hogy 20 általános iskolás diák és 6 tanár esett áldozatul egy Connecticut-i iskolai lövöldözésnek.

Bloomberg lehet a fő ellensúly az NRA-val szemben a fegyverviselési jogok szigorításának kongresszusi vitájában. A Nemzeti Fegyver Szövetség megkerülhetetlen erő az amerikai politikában, aki komolyan tudja befolyásolni a szavazások kimenetét. Azonban éppen a közelmúltban Bloomberg segített legyőzni egy NRA által támogatott jelöltet a demokraták Illinois-i kongresszusi előválasztásán. A polgármester elmondta, felelősségének érzi, hogy minden ember számára biztonságosabbá tegye az országot, és egyáltalán nem bánja, ha ezt úgy érheti el, hogy saját vagyonából áldoz rá.

Szigorítanák a fegyvervásárlást

A demokraták először megtiltották volna a támadó fegyverek, mint például a hadsereg által használthoz hasonlító fél-automata géppisztolyok árusítását, de ezt végül kivették a törvényjavaslatból. Végül annyi maradt a tervezetben, hogy fegyvervásárlás esetén egy teljeskörű háttér vizsgálatot kell lefuttatni a vevőre vonatkozóan.

Ez az egész általános háttérvizsgálat tisztességtelen lépés az emberekkel szemben, mondta el LaPierre. A rendszer jelenlegi visszásságai miatt százmillió törvénytisztelő fegyvertulajdonost akarnak megbüntetni. Ezentúl, majd amikor egy Kentucky vadász egy másik vadásznak akar eladni egy puskát, vagy egy farmer egy másik farmernek egy fegyvert, nem teheti meg, hanem el kell mennie egy üzletbe, ahol pedig átvizsgálják addigi egész életét.

Bloomberg szerint azonban a lakosság támogatja a fegyvervásárlók hátterének ellenőrzését, a politikusoknak pedig vissza kell verni az NRA törvény felpuhítására tett kísérleteit. Ha a közvélemény 90 százaléka valami mellett van és a képviselők éppen az ellen szavaznak, akkor annak következménye kell, hogy legyen, mondta Bloomberg.

A tőzsdén is vannak fegyvergyártók

A mai kereskedés során egyelőre nem viselte meg a fegyvergyártók részvényeit az, hogy Bloomberg a fegyverek ellen indít kampányt. A Smith and Wesson 1 százalékos pluszban mozog, míg a Sturm, Ruger & Co. 0,3 százalékot tudott erősödni.

A vállalatok az elmúlt félév során felemásan szerepeltek, a Sturm, Ruger & CO. mintegy 10 százalékos növekedésre volt képes, míg a Smith and Wesson közel ugyanennyit veszített az értékéből.

Sokan nem tartják etikusnak a tőkepiacon, hogy fegyvergyártókkal is lehet kereskedni, sőt a társaságok által elért profitból akár részesedni is lehet. A Connecticut-i lövöldözés után is komoly zuhanást mutattak be a részvények és az ehhez hasonló események miatt nem nézik jó szemmel ezen vállalatok tevékenységét.

Forrás: [origo]