Véget ér az Apple uralma

Vágólapra másolva!
Közel 10 százalékkal esik vissza az Apple részesedése a táblagépek piacán, a Google operációs rendszerét használó gépek száma viszont emelkedni fog, írja az ICD. A piaci trend ezzel tovább rontja a kisebb méretű tabletek térnyeréséből profitálni kívánó Apple jövedelmezőségét.
Vágólapra másolva!

Elfogyott az Apple előnye a táblagépek piacán, 2013 végére már több androidos tablet lesz forgalomban, mint amennyi iOS operációs rendszert használó gép, írja az IDC. Míg 2012-ben a piac 51 százalékát uralta az Apple, addigra idén mindössze 46 százalék lehet a piaci részesedése, az Androidot fejlesztő Google pedig a tavalyi 46 százalékról jut el 49 százalékos szintre. Még rosszabb hír az Apple számára, hogy a Windowst használó tabletek is növekvő részesedésre tehetnek szert a piacon a következő években.

Forrás: [origo]

Az Android fokozatos térnyerése mögött két okot lehet felfedezni, a méretet és az árat. Ha a legolcsóbb iPadet akarjuk megvenni, akkor 499 dollárt (115 ezer Ft) kell érte fizetni, ugyanezt a teljesítményt viszont egy androidos géptől is megkaphatjuk, fele akkora összegért. Lehetőség van persze 128 GB-os iPad vásárlására is, viszont itt még többet kell fizetni. (800 dollár)

Vélhetően ezt ismerte fel az Apple, amikor piacra dobta olcsóbb és kisebb kijelzővel rendelkező iPad Mini termékét. Bár az ICD szerint a 7 colos tabletek fokozatosan hódítják meg a piacot, az Apple számára ezek a termékek nem kecsegtetnek akkora profittal, mint a nagyobb méretűek, valamint az átlagos eladási ár is jelentősen csökkent. Kedvezőtlen a cég számára továbbá, hogy így a nagyobb kijelzővel rendelkező iPadek értékesítése csökkenhet, ahogyan arról már korábban az Investor.hu-n olvashattak.

Az Apple területvesztése és fokozatosan csökkenő jövedelmezősége az árfolyamnak sem tesz túlságosan jót, a részvények az utóbbi hónapokban példátlan mélyrepülést folytatnak.

Az Apple árfolyama (Nasdaq)

Forrás: [origo]