Vágólapra másolva!
Óvatos pluszban mozognak a főbb európai részvényindexek a ciprusi bankok ma délelőtti kinyitása előtt, amiben a német kiskereskedelmi forgalom vártnál kedvezőbb februári alakulása is szerepet játszik. A mutatók így kissé korrigálják tegnapi eséseiket, a befektetők ugyanakkor továbbra is nyugtalanok lehetnek a ciprusi és olasz válság miatt. Itthon az OTP tovább folytatja gyengélkedését, amivel visszatartja a BUX-ot, hogy az csatlakozni tudjon európai társaihoz. A vételi kedvet itthon az sem tudja meghozni, hogy a magyar munkanélküliségi ráta tovább emelkedett februárban, és a folyó fizetési mérleg is a vártnál alacsonyabb többletet mutatott a negyedik negyedévben.Olvassa el reggeli ázsiai és amerikai piaci összefoglalónkat is: Az eurózóna válsága miatt gyengélkedik Ázsia
Vágólapra másolva!

Tovább üti az OTP-t

Az európai börzék felemás nyitása után a BUX mérsékelt mínusszal nyitott, amivel folytatja tegnap megkezdett gyengülését. A magyar részvényindex nyitás után 0,2 százalékos mínuszban forog, amivel a szomszédos társasihoz hasonlóan teljesít, egyedül a cseh PX emelkedik ki közülük 0,1 százalékos pluszával.

A vételi kedv megalapozását nem segítheti az sem, hogy a magyar munkanélküliségi ráta 11,6 százalékra emelkedett februárban a januári 11,2 százalékról. Az elemzők 11,7 százalékra számítottak.

Ezen kívül a folyó fizetési mérleg a vártnál kissé alacsonyabb többletet mutatott a negyedik negyedévben, mivel a 242 millió eurós szufficit kissé elmaradt a prognosztizált 268 millió eurótól.

Forrás: [origo]

A magyar részvényindexet újra az OTP mélyrepülése húzza lejjebb, a bankpapír tegnaphoz hasonlóan megint nagyon lemaradt társaitól, és már 1,1 százalékos mínuszt szedett össze.

A MOL vele szemben 0,5 százalékos pluszban forog, annak ellenére, hogy a Barclays a korábbi egyenlő súlyozás után már csak alulsúlyozásra ajánlja a vállalat részvényeit. Az olajtársaság egyébként tegnap egy jelentős, 480 millió dolláros hitelről szóló megállapodást írt alá.

A többi főbb papír közül a Magyar Telekom szintén jobban teljesít fél százalékos emelkedésével, míg a Richter 0,1 százalékkal, az Egis pedig 0,5 százalékkal értékelődött le. A telekomcéggel kapcsolatos hír, hogy a vállalat kiszállhat a lakossági energiaszolgáltatásból, ha nem tudnak árengedményt elérni a nagykereskedőnél.

Forrás: [origo]

A forint továbbra is jó erőben van, és változatlanul bő egyhetes csúcsa közelében, a 303,6-os szintnél mozog az euróval szemben. A dollár/forint árfolyama 237,2-nél, a svájci franké 249-nél található.

EURHUF árfolyama

Forrás: [origo]

Felminősítette Törökországot az S&P

Európában továbbra is a ciprusi és olasz válság határozza meg a hangulatot. A befektetők attól tartanak, hogy a ciprusi betétek elkobzása példaként szolgálhat a későbbi bankválságok során is, ami egy komolyabb bizalmi válságot indíthat el az eurózónában. Ma 11 órakor újra kinyitnak a ciprusi bankok, emiatt nagyobb rohamra lehet számítani a betétesek részéről, és az innen érkező hírek az európai piacokra is hatással lehetnek. A nagyobb betétkivonások, és a pénzek külföldre menekítésének megakadályozás érdekében tőkekorlátozások bevezetését jelentették be szerda délelőtt.

Ráadásul az olasz belpolitikai helyzet is éleződik, Pier Luigi Bersani tegnapi nyilatkozata szerint egyre valószínűbb, hogy új választást kell kiírni Olaszországban, amivel továbbra is kétséges, hogy folytatódni tudnak-e a megkezdett reformfolyamatok.

Kisebb örömre adhat okot, hogy a korábbi "BB"-ről "BB+"-ra javította Törökország adósbesorolását az S&P hitelminősítő, stabil kilátásokat rendelve a minősítéshez.

Ezen túl a német kiskereskedelmi forgalom februári alakulása kellemes meglepetést okozott, mely a várt 0,6 százalékos visszaesés helyett 0,4 százalékos bővülést mutatott havi alapon.

Az ázsiai és amerikai tőzsdék gyengébb teljesítménye után a fenti okok ellenére a főbb európai tőzsdéken óvatos nyitás figyelhető meg, a részvényindexek nem sokkal tegnapi záróértékeik fölött mozognak, amivel egyelőre kissé korrigálni tudják szerdai eséseiket. A befektetők vélhetőn kivárhatnak a ciprusi események előtt, és a kedvező német kiskereskedelmi adat is segítheti a hangulat javulását.

Forrás: [origo]

A részvénypiacok enyhe pluszai az eurót is segíthetik, a közös fizetőeszkoz kissé eltávolodott négy hónapos mélypontjáról a dollárral szemben. A jegyzés az 1,279-es szint környékén található.

EURUSD árfolyama

Forrás: [origo]

A befektetőknek érdemes lesz figyelniük a mai európai és amerikai makroadatokra is, a német munkanélküliségi rátát délelőtt fogják közzétenni, míg a tengerentúlról többek között a negyedik negyedéves GDP, a heti friss munkanélküli segélykérelmek száma, és a chicagoi beszerzési menedzser index márciusi értéke is érkezni fog.