Tulajdonosi sorcsere jön az Airbusok gyártójánál

Vágólapra másolva!
15 százalékos részvény-visszavásárlási programot fogadott el az EADS igazgatótanácsa, melynek pontos feltételeiről április 2-ig dönt a cég. Az EADS részvény-visszavásárlása kitűnő alkalmat teremt a Daimler, valamint a Lagardére régóta tervezett kiszállására a cégből, melyből a piaci feltételek mellett zajló visszavásárlás következtében jelentős profitra tehetnek szert az említett cégek.
Vágólapra másolva!

Elfogadták a befektetők a francia EADS légi eszközöket gyártó cég 15 százalékos részvény visszavásárlási javaslatát, melynek következtében jelentősen átalakul a részvényesi struktúra. A részvények visszavásárlása vélhetően (a jelenlegi árfolyam mellett) 6,2 milliárd eurós költséget jelent majd a cég számára, és az igazgatótanácsnak április 2-ig kell döntenie a pontos feltételekről, bár valószínűleg az aktuális piaci árfolyam mellett történik majd.Forrás: [origo]

A két alapító, a Lagardére és a Daimler már korábban is jelezte, hogy szívesen válna meg EADS részvényeitől, melyre a 15 százalékos visszavásárlás miatt most kitűnő lehetősége adódott. A cég pénzügyi vezetője szerint a Daimler a főtevékenységre, az autógyártásra szeretne koncentrálni, a gyártó például már decemberben is értékesített részvényeket, akkor 7,5 százalékos részesedésétől vált meg a német vállalat, ami 1,66 milliárd eurós profitot hozott számukra. A Lagardére pedig már korábban bejelentette, hogy szeretne megválni minden nem médiához kapcsolódó befektetésétől, melybe az EADS 7,4 százalékos részvénypakkja is beletartozik.

Szintén zsugorodni fog a francia kormány részesedése is, melynek mértéke 12 százalék lenne, a spanyol kormány pedig még a tegnapi bejelentés előtt elfogadta a részesedésének 4 százalékra történő redukálását. Valamelyest emelkedik majd a német befolyás mértéke a vállalatban, a KfW és a német befektetőket tömörítő Dedalus konzorcium részesedése a francia kormányhoz hasonlóan 12 százalékos lesz majd. Ezek következtében a közkéz hányad 72 százalékosra emelkedik a korábbi 50 százalékról.

Forrás: [origo]

Az igazgatótanács a tegnap döntött arról is, hogy új elnököt választanak majd, aki vélhetően Denis Ranque, a Thales korábbi vezére lesz, valamint további új tagokkal is bővülni fog az igazgatótanács.

Tekintve, hogy a részvény visszavásárlási terveket már tavaly év végén bejelentette az EADS, nem tűnhet meglepőnek hogy a tegnapi bejelentés hatására valamelyest csökkent az árfolyam, hiszen azt a piac már jó előre beárazta. A cég vezérigazgatója továbbá hangsúlyozta, hogy legfeljebb 50 eurós árat hajlandóak fizetni részvényeként.

Az EADS árfolyama (Párizs)

Forrás: [origo]