Vágólapra másolva!
Tízből három devizahiteles január végéig belépett az árfolyamrögzítés rendszerébe, így az ő fejük nem fáj a 300 forintos euró és 240 forintos svájci frank miatt.
Vágólapra másolva!

Január végéig a jogosultak 29,3 százaléka lépett be az árfolyamgát-rendszerbe; a hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások 2013. január 30-ig 115 130 gyűjtőszámlát nyitottak meg olyan ügyfeleik igénylése alapján, akik devizaalapú jelzáloghitellel rendelkeznek - tette közzé a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).

Januárban 13 203 új gyűjtőszámlahitel-szerződést kötöttek, ezzel a megkötött árfolyamgát-szerződések kumulált darabszáma már meghaladta a 133 ezret. (A szerződéskötés és a számlanyitás között több hét is eltelhet.)

Mivel a lehetséges igénybe vevők teljes köre körülbelül 456 ezer volt, így az érintettek 29,3 százaléka lépett be az árfolyamgát-konstrukcióba az idén január végéig. Az árfolyamgát-konstrukcióban részt vevő gyűjtőszámla-hitelesek január végéig összesen 6 milliárd 9 millió forint kamat megfizetése alól mentesültek.

Akik decemberben jelezték bankjuknak, hogy ők is be szeretnének lépni az árfolyamgát rendszerébe, azok nincsenek még benne ezekben a számokban, ugyanis a kérelem beadásától számítva két hónapja van a banknak, hogy szerződést kössön az ügyféllel. A legtöbb bank ki is használja ezt a lehetőséget.

A rögzített törlesztési árfolyamú devizakölcsönök teljes állománya január végén 1034 milliárd forint volt, amely a lehetséges teljes devizahitel-állomány 33,8 százaléka.

Az árfolyamgát révén a devizahitelesek havi törlesztési terhei minimum 3 évre, de maximum 2017. június végéig mérséklődnek, és kiszámíthatóvá válnak (egy svájci frankot 180, az eurót 250, a japán jent 2,5 forinton lehet törleszteni). A devizaárfolyam-változások hatásai a hitel törlesztőrészleteiben ugyanis a rögzített időszak alatt nem jelennek meg, az aktuális piaci és a rögzített árfolyam közötti különbözet a forintgyűjtőszámlára kerül.

A hitel gyűjtőszámlára kerülő kamatrészének megfizetését az állam és a pénzügyi szolgáltatók magukra vállalták, azaz az adós tartozásának ezt a részét elengedik. Ugyanakkor a gyűjtőszámlán felhalmozott követelés után a pénzügyi szolgáltatók a budapesti bankközi kamatlábnak megfelelő kamatot - most durván 5,5 százalék körüli kamatot - számítanak fel (a közszférában dolgozók ehhez még kamattámogatást is kapnak).

Az árfolyamgát-szerződés megkötését a hatályos szabályok alapján a hiteladósok 2013. március 29-ig kezdeményezhetik a devizakölcsönt nyújtó pénzügyi intézménynél, a felügyelet azonban meghosszabbítaná a konstrukció igénylési lehetőségét a teljes futamidő végéig. Egyebek közt ezt tartalmazza a PSZÁF szerdán nyilvánosságra került javaslata, amelyet a felügyelet eljuttatott a nemzetgazdasági minisztériumhoz. A PSZÁF számításai szerint jelenleg 11-12 év a deviza-jelzáloghitelek átlagos hátralévő futamideje.

A javaslat szerint mindenki számára lehetővé tennék, hogy az árfolyamgátban 60 hónapig részt vegyen. Akik ugyanis ezekben a hónapokban lépnek be a konstrukcióba, már csak közel 50 hónapig "árfolyamrögzíthetnek", hiszen a jelenlegi szabályok szerint 2017. június 30-án véget ér az árfolyamrögzítés.

Javasolja a PSZÁF azt is, hogy több alkalommal is be lehessen lépni az árfolyamgát-konstrukcióba. Ezt akkor tennék lehetővé, amikor a gyűjtőszámlahitelét már teljes egészében törlesztette az ügyfél.