Halálos fegyver az orvosi robot?

Vágólapra másolva!
Közel 11 százalékot veszített értékéből a sebészeti robotokat gyártó Intuitive Surgical, miután robotjainak veszélyességét jelző információk láttak napvilágot és a hatóságok vizsgálatokat is kezdtek egyúttal. A cégnél egyelőre cáfolják problémák létezését.
Vágólapra másolva!

Több mint 10 százalékot zuhant az Intuitive Surgical cég árfolyama, miután az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) számos problémás esetről számolt be a cég, "da Vinci" nevű orvosi operációkat végző gépével kapcsolatban. A hivatal számos visszajelzést kapott halálesetekről, illetve súlyos szervi sérüléseket okozó balesetekről. Egyes esetekben már a betegben "felejtett" a robot különböző eszközöket is.

Cáfolta a vádakat Myriam Curet, a cég egyik alkalmazottja, aki szerint ők nem tapasztaltak még meghibásodásokat és a problémák főleg a robotok nem megfelelő használatából származnak. A hibák elkerülésére számtalan védőmechanizmust beépített a társaság a robotokba.

A kaliforniai cég számára rendkívül fontos, hogy bizonyítani tudja a termékei megfelelőségét. A "da Vinci" robotok a cég 2,2 milliárd dolláros árbevételének jelentős részét adják és közel 70 százalékkal növelték meg a cég értékét az elmúlt három évben, ami jelenleg 23 milliárd dollár körüli.

A hír hallatán az árfolyam elképesztő mélyrepülésbe kezdett és 11 százalékos csökkenéssel fejezte be a csütörtöki kereskedést. A cég mivel azonban cáfolta az értesüléseket egyelőre nem veszített sokat értékéből, a pénteki kereskedést már közel 7 százalékkal magasabban nyitotta, és zárásig 8,5 százalékig tornászta fel magát.

Az Intuitive Surgical árfolyama (Nasdaq)

Forrás: [origo]