Vágólapra másolva!
Vártnál jobb számokat tett közzé gyorsjelentésében a Cisco piaczárás után. A hálózati eszközöket, szolgáltatásokat értékesítő cég mind árbevétel, mind EPS soron meglepte az elemzőket, ami leginkább a korábbi költségcsökkentő intézkedéseknek, valamint termékeinek árának csökkentésének köszönhető. A vállalat továbbra is aktívan folytatni kívánja az utóbbi időben megkezdett felvásárlásokat, hogy továbbra is versenyképes tudjon maradni az egyre élesebb versenyt mutató piacon.
Vágólapra másolva!

Egyes sorokon a vártnál kedvezőbb eredményekről számolt be gyorsjelentésében a Cisco. A cég a negyedik negyedévben 12,1 milliárd dolláros árbevételt ért el, ami 5 százalékos növekedésnek felel meg tavalyhoz képest. Az elemzők 12,06 milliárd dollárra számítottak. A különleges tételektől tisztított egy részvényre jutó nyereségük 6,2 százalékos bővülés után 51 centre emelkedett, meghaladva a 48 centes elemzői prognózisokat. Üzemi nyereségük pedig 44 százalékkal 3,14 milliárd dollárra nőtt az egy évvel korábbi 2,18 milliárd dollárról.

Forrás: [origo]

A hálózati eszközöket és megoldásokat értékesítő társaság 62,3 százalékos bruttó árréssel értékesítette termékeit, ami szintén meghaladja a 61,8 százalékos prognózisokat, noha tíz évvel ezelőtt ez még 69 százalék volt. Ha a Cisco továbbra is fenn akarja tartani ezt a margin szintet, új hálózati eszközök bevezetése felé kell fordulnia az ISI Group elemzője szerint.

A kissé jobb eredmények leginkább a korábbi költségcsökkentő intézkedéseknek köszönhetőek, valamint annak, hogy a csökkentettek áraikon, ami megélénkítette a keresletet termékeik iránt. A cég elbocsátásokat, üzletbezárásokat hajtott végre az utóbbi időben, hogy fel tudja venni a versenyt olyan nagyobb vetélytársaival, mint például a Hewlett-Packard vagy a Juniper Networks.

A forgalmuk negyedét adó Európában viszont 5 százalékos volt az értékesítéseik visszaesése a rosszabb gazdasági környezet miatt, miközben Amerikában 9 százalékos, Ázsiában pedig 8,3 százalékos bővülést értek el. A menedzsment közlése szerint az első negyedévben a Cisco árbevétele 4-6 százalékkal növekedhet az egy évvel korábbi értékekhez képest. A forgalmuk 12,1-12,3 milliárd dollár között alakulhat idén, ami egybevág az erre vonatkozó 12,2 milliárd dolláros elemzői várakozásokkal.

A Cisco vezetője, John Chambers ezen túl közölte, továbbra is aktívan részt szeretnének venni felvásárlásokban, és leginkább a szoftver és technológiai szolgáltatások szegmensében szeretnének terjeszkedni. A vállalat a vezeték nélküli hálózatok piacán is szeretne nagyobb részesedést elérni, ennek érdekében 475 millió dollárért vásárolják meg az izraeli Intucell vállalatot, valamint 1,2 milliárd dollárért a San-Francisco-i Meraki társaságot. Tavaly márciusban pedig az NDS Group-ot kebelezték meg 5 milliárd dollárért, hogy a fizetős TV-k piacán is fel tudja venni a versenyt.

A hírekre 1, 7 százalékos eséssel reagáltak a papírok piaczárás után.

Cisco árfolyama (Nasdaq)

Forrás: [origo]