Újabb eurómilliárdokat kapott Olaszország legrégebbi bankja

Vágólapra másolva!
Megkapta a mintegy 4,07 milliárd eurónyi segélycsomagot Olaszország harmadik legnagyobb bankja, a hatalmas veszteséggel küzdő Monte dei Paschi di Siena. A pénzintézet saját vállalati kötvényeit értékesítette az államnak, és így kapta meg az óriási összeget. A bejelentésre 2 százalékos ugrással reagáltak a bank részvényei.
Vágólapra másolva!

4,07 milliárd eurós mentőcsomagot kapott az olasz államtól Olaszország harmadik legnagyobb és egyben legrégebbi bankja, a Monte dei Paschi. A segélycsomagból 171 millió eurót a korábban kapott mentőcsomagok kamatainak törlesztésére fognak fordítani. A pénzintézet 2009-ben 1,9 milliárd eurót kapott az adófizetők pénzéből, valamint idén januárban is 3,9 milliárd eurót folyósítottak neki, mivel 1 milliárd eurós veszteséget szenvedett el tavaly különböző derivatív pozíciókon.

Ráadásul a vállalat kilátásai továbbra sem "rózsásak", és további összegekre lehet szükségük, mivel a nemfizető hitelek aránya egyre növekszik, és többek között emiatt folyamatosan veszteséget termelnek. Egyes elemzők emiatt úgy vélik, a bank a közeljövőben nem valószínű, hogy vissza fogja tudni fizetni ezeket a segélyeket.

Olaszország tavaly fogadta el azt a törvényt, mely a Monte dei Paschi saját vállalati kötvényeinek értékesítését engedi meg, melyeket az állam vásárolhat meg. Ezeket a papírokat Mario Monti után Monti kötvényeknek nevezték el, és 9 százalékos kuponnal rendelkeznek. A mostani mentőcsomagot is ilyen módon kapta ma meg a társaság.

A vállalat az utóbbi időben derivatív botrányaival került be a hírekbe, mivel ezeknél az ügyleteknél különböző visszaéléseket, hamis könyvelést és piacbefolyásoló intézkedéseket tártak fel. A bank ezekkel a módszerekkel próbálta eltüntetni az óriási veszteségeit, és megvezetni a befektetőket.

A mentőcsomag hírére közel 2 százalékos emelkedéssel reagáltak a részvények.

Monte dei Paschi di Siena árfolyama (Milánó)

Forrás: [origo]