Új eszközt vetnének be a lánctartozások ellen

Vágólapra másolva!
Egy új szervezet létrehozásától várná a kormány, hogy ne tartozzon egymásnak a fél építőipar. Az új intézmény mondaná ki, ha elkészült valami, és akkor fizetnie kellene a fővállalkozónak.
Vágólapra másolva!

A kormány újabb intézkedésekkel próbálja meg megakadályozni az építőiparban kialakult körbetartozások újratermelődését - ismertette Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára az építésügyi lánctartozások megakadályozásával összefüggő törvényjavaslat általános vitájában.

Előterjesztői expozéjában az államtitkár megerősítette: a kormány az elmúlt években több lépést is tett az ágazatot különösen sújtó körbetartozások visszaszorítása érdekében, és ennek a folyamatnak a következő lépése a most tárgyalt javaslat. Ebben a kormány olyan garanciarendszert építene ki, amely biztosítja, hogy a vállalkozások az elvégzett munkájukért megkapják a fizetségüket.

Ennek részeként létrejönne a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ), amely ha szakértői véleményében megállapítja a munka elvégzését, akkor záros határidőn belül a fővállalkozónak ki kell fizetnie az alvállalkozót - fejtette ki az államtitkár. Hangsúlyozta: a tényállás megállapítására változatlanul a bíróságon kerül sor, a TSZSZ-szakvélemény rendeltetése az, hogy a perben rendelkezésre álljon egy olyan szakvélemény, amelyre a bíróság az ítéletét alapíthatja. Emellett a kormány arra számít, hogy a TSZSZ véleményének permegelőző hatása lesz.