Vágólapra másolva!
356 bank 61,1 milliárd eurónyi kölcsönt fizet vissza az Európai Központi Banknak a jövő héten a 2012 februárjában kapott 580 milliárd euróból - közölte az EKB pénteken. A pénzügyi cégek még nagyjából 1-1,5 éve kaptak segítséget a jegybanktól két darab hároméves futamidejű hitel formájában, melyet LTRO-nak neveztek el. A bankok az első kölcsönt január végén kezdték vissza törleszteni.
Vágólapra másolva!

Elkezdik visszafizetni az eurózónában működő pénzintézetek azokat a hiteleket, melyet még 2011 év végén, illetve 2012 februárjában kaptak az Európai Központi Banktól. A jegybank a kötvénypiac, illetve a bankközi pénzpiac kiszáradása miatt döntött úgy 2011 vége felé közeledve, hogy segítséget nyújt a forráshiányban szenvedő bankoknak és három évre kedvező finanszírozást biztosít számukra, ráadásul a fedezetként szinte bármilyen rossz minőségű kötvényt is elfogadtak. Az EKB olyan súlyosnak találta az akkori helyzetet, hogy nem korlátozta a felvehető összeg nagyságát.

A bankok 2013. január végén kezdhették meg törleszteni a restanciájukat. Az első körben 137 milliárd eurónyi összeget fizetett vissza 278 bank, azóta pedig hetente tudják csökkenteni tartozásukat. Az első LTRO esetében a megkérdezett elemzők csak 84 milliárd eurós visszafizetésre számítottak.

Pénteken pedig lehetőségük nyílt az eurózónában található pénzügyi intézményeknek a második LTRO programban felvett összeg törlesztésére. 800 bank kért 530 milliárd eurót még 2012 februárjában. Az elemzők most arra számítottak, hogy 122,5 milliárd euró áramlik vissza a jegybank számlájára, mivel a második finanszírozási tenderen már olyan bankok is kértek pénzt, akik nem voltak rászorulva, de az olcsó forrásból részesedni akart. Az EKB bejelentése szerint viszont 356 bank csak 61,1 milliárd eurót fizet vissza a jövő héten az EKB-nak.

A bankok törlesztése a jegybank felé de facto az EKB mérlegfőösszegének a zsugorodását is jelenti, amivel a nagyobb jegybankok között szinte egyedüliként hajt végre monetáris szigorítást.