Vágólapra másolva!
Kissé veszített előnyéből a magyar részvényindex, mely még mindig a pozitív tartományban mozog délben, amivel régiós társai élmezőnyében található. Erősödésében nagy szerepet játszik a Richter jó szereplése, mely kiemelkedik a blue-chipek közül. Az OTP kissé visszacsúszott a nagyobb menetelések után, de a MOL-al együtt még kényelmes pluszban mozog. A forint pedig továbbra is jó formában van, amit a sikeres ÁKK-aukció is segíthet, melyen három éve nem látott alacsony aukciós átlaghozam alakult ki. Németországban a Zew gazdasági hangulatindex értéke közel három éves csúcsra ugrott, ami kedvező hatással van a befektetők kedvére is. Ennek következtében a vevők dominálnak a parketteken, ahol a januári autóértékesítések pocsék száma nem okozott nagyobb pánikot. A Danone papírjai nagyobb drágulást produkálnak a vállalat költségcsökkentő intézkedéseinek bejelentése után.Amerikában enyhe pluszban indulhat a nap a határidős indexek alapján. Fontosabb makroadatra nem lehet számítani, így a befektetők a vállalati gyorsjelentésekre fókuszálhatnak.
Vágólapra másolva!

291 alatt a forint

Európához hasonlóan jó hangulat uralkodik a magyar részvénypiacon, ahol a BUX 0,4 százalékos pluszban tanyázik délben. A magyar benchmark ezzel kissé felfelé lóg ki a sorból a régiós társai közül.

Forrás: [origo]

A főbb papírok közül az OTP-hez fel tudott zárkózni a Richter is, így már ennek a két társaságnak a részvényei húzzák felfelé leginkább a BUX-ot. A Richter 0,9 százalékot, az OTP pedig 0,6 százalékot tudott drágulni, ezzel a bankpapír továbbra is másfél éves csúcsa körül tanyázik, bár az 5000 forintos szint jelenleg kissé messzinek tűnik számára.

Jó teljesítményében nagy szerepet játszhat, hogy Pleschinger Gyula, az NGM államtitkárának hétvégi nyilatkozata szerint a kormány újra leülne tárgyalni a bankokkal, valamiféle kedvezményt adni a hitelezés beindítása érdekében. Ma Kósa Lajos kormánypárti politikus a TV2-nek megerősítette, hogy a bankok különadó fizetésén könnyítene, ha azok növelik a hitelezésüket.

A többi blue-chip közül a MOL 0,4 százalékot tudott erősödni, az Egis viszont 0,4 százalékos, a Magyar Telekom pedig 0,5 százalékos esésben mozog.

Forrás: [origo]

A kisebb társaságok papírjai közül a CIG Pannónia 5 százalékos mínuszban forog annak ellenére, hogy a biztosító kellemes meglepetést okozott gyorsjelentésével. A cég 422 millió forintos nettó profitról számolt be, amivel 59 százalékkal felülmúlta a KBC intézményi fundamentális elemzőjének várakozását.

A Graphisoft Park viszont árbevétel soron a vártnak megfelelően teljesített a negyedik negyedévben, a nettó eredményük viszont meghaladta a prognózisokat. A papírokra még nem született ma kötés.

A PannErgy tulajdonosának törszrészvényeiből tegnap másodjára is értékesítettek, ami után a Lazarus Zrt tözsrészvényeinek száma 2 millió darab környékére csökkent. A részvények 2,1 százalékot vesztettek ma értékükből.

A forint jó formában van ma a főbb devizákkal szemben, amiben a kedvező részvénypiaci hangulat, és az OTP erősödése is szerepet játszhat. Az euró/forint kurzusa már a 291-es szint alatt mozog, a dollár/forinté 218,2-nél, a svájci franké pedig 235,9-nél jár.

EURHUF árfolyama

Forrás: [origo]

3 éves mélyponton az aukciós hozam

Több mint 3-szoros érdeklődés mellett adott túl három hónapos diszkontkincstár-jegyein az ÁKK mai aukcióján, mely a nagyobb vételi kedvet látva 65 milliárd forintra emelte a vételre elfogadott mennyiséget. Az átlaghozam közel 3 éves mélypontra, 5,17 százalékra esett, ami 11 bázisponttal alacsonaybb az előző heti aukción kialakult átlaghozamnál, és 1 bázisponttal marad el a tegnapi másodpiaci referenciahozamtól.

Forrás: [origo]

A Nestlét is elérte a lóhús-botrány

Kedvező hangulat uralkodik az európai tőzsdéken, annak ellenére, hogy reggel pocsék számok láttak napvilágot az európai személyautóértékesítésekről. Az ACEA legfrissebb adatai szerint az értékesítések 8,7 százalékkal estek vissza, amivel a valaha volt leggyengébb januári teljesítményt könyvelte el a piac. A meghatározó országok közül egyedül a brit piacon nőtt az értékesítés éves összevetésben, míg Németországban 8,6, Franciaországban 15,1, Olaszországban pedig 17,6 százalékkal zuhantak az eladások.

A befektetők vételi kedvét csak erősíthette, hogy a vártnál lényesen jobban alakult a német ZEW gazdasági hangulatindex, ami 48,2 pontos értékével közel 3 éves csúcsára került. A prognózisok 35 pontos értékről szóltak.

A részvénypiacokon kellemes előnyt szedtek össze a benchmarkok, a legjobban a francia CAC és a német DAX index teljesít. Az előbbit leginkább a Danone nagyobb erősödése emeli a többi index fölé.

Forrás: [origo]

Ugyanis a vállalatok papírjai közül a Danone továbbra is jól teljesít, 4,4 százalék körüli hegymenetben van, mivel a befektetők jól fogadhatták a társaság költségcsökkentési terveit. A francia élelmiszeripari óriás 900 munkavállalót küld el európai üzemeiből a következő két évben a gyengébb vásárlói kereslet miatt. Az elbocsátások 26 országot érintenek, és körülbelül 200 millió eurós megtakarítást várnak tőle. A cég egyébként mind árbevétel, mind EPS soron a vártnak megfelelő gyorsjelentést tett ma közzé.

Danone árfolyama (Párizs)

Forrás: [origo]

A Nestlé felől viszont rossz hírek láttak napvilágot, ugyanis a társaságot is elérte a lóhús-botrány. Emiatt több terméküket is kénytelenek voltak visszahívni az olasz és spanyol piacról, mivel egy német beszállítójától érkezett marhahúsban ló DNS nyomait mutatták ki. A részvény ennek ellenére 0,8 százalékos pluszban van.

A BMW papírok viszont nincsenek jó formában, mivel az autógyártó 570 ezer autóját kénytelen visszahívni műszaki problémák miatt. A társaság részvényei tegnapi záróértékük körül tanyáznak.

Folytatódhat a hegymenet Amerikában

Tegnap az Elnökök napja miatt zárva tartottak az amerikai tőzsdék, ma viszont a megszokott módon zajlik majd a kereskedés. A részvényindexek 0,1-0,2 százalékos emelkedéssel készülnek nyitni a határidős indexek alapján, melyek újra megindulhatnak öt éves csúcsaik felé.

Fontosabb makroadatok ma nem fognak napvilágot látni, így a befektetők figyelme a vállalati gyorsjelentések felé terelődhet. Többek között piacnyitás előtt a Medtronic, piaczárás után pedig a Dell teszi közzé negyedéves számait.