Széllel szemben mozognak az árupiacok

Vágólapra másolva!
Hiába jutott a Dow Jones 5 éves csúcsra, az árupiaci indexek mínuszban zárták a szerdai kereskedési napot. Az elmúlt napokban többször ellentétes irányba mozogtak a részvények és a nyersanyagpiaci termékek, tették ezt ráadásul úgy, hogy a részvénypiacok heves hangulatingadozáson vannak túl, amely kilengések ritkán hagyják érintetlenül az ipari érintettséggel is bíró termékeket.
Vágólapra másolva!

A két meghatározó olajfajta is ellentétes irányba mozgott: a brent 112 dollárig esett, míg a crude kis mértékben ugyan, de emelkedni tudott, és ma délelőtt 92,5 dollár környékén kereskedik. Hosszú idő után esett vissza ismét 20 dollár alá a brent prémiuma az amerikai WTI-hez képest, amiről elsősorban a jó amerikai makrogazdasági adatok tehetnek. Mind a tartós fogyasztási cikkek, mind a házpiaci adatok vártnál jobbak lettek a tengerentúlon.

Forrás: [origo]

Az arany teljes egészében elvesztette a keddi szárnyalása során összeszedett szép pluszokat, és már megint az 1590 dolláros szint alatt jár. Elmúlt a Bernanke-beszéd hatása és ismét a fiscal cliff körüli félelmek kerültek előtérbe. Jó eséllyel túl sokan próbálták megshortolni a sárga fémet az elmúlt hetekben a technikai indikátorok alapján és ezeket a pozíciókat rázta ki a piac az 1600 feletti felszúrással.

Arany árfolyama (dollár/uncia)

Forrás: [origo]

Hasonló mintát követett a az ezüst és a platina is előbbi 29, utóbbi 1600 dollár alá került ismét, ráadásul itt az emelkedések is gyengébbek voltak. Némileg jobb bőrben van a palládium, itt a múlt heti leszúrás után ismét célba vette az árfolyam a korábbi csúcsokat. Bár a mai nap még hátravan, de - miután a februári teljesítménye -4 százalék - jó eséllyel sorban az ötödik hónapot zárja negatív hozammal az arany, ami utoljára 16 éve fordult elő.

A megosztottság jól érzékelhető az árupiaci szektorok ellentétes mozgásában is. A nemesfémek és az energiahordozók értékvesztése mellett az ipari fémek és a mezőgazdasági termékek is mind emelkedni tudtak. A különböző árupiaci indexek viszont általában az első két szektort sokkal nagyobb súllyal veszik figyelembe, így ezek általában el is döntik az irányt.

Az egy százalék felett emelkedők között találjuk az ónt, az ólmot, a nikkelt és a gyapotot.