Rászáll a NAV a nagykereskedőkre

Vágólapra másolva!
A pénztárgépek online bekötéséről továbbra sem tudni biztosat, de az összesítő áfajelentésektől többletbevételt vár az adóhivatal. Elmondták, milyen területekre koncentrálnak az idén. Az ügyvédek, adószakértők fellélegezhetnek.
Vágólapra másolva!

Az idén sem lankad az adóhatóság figyelme, mert a tavalyinál lényegesen többet, 700 milliárd forint adót, járulékot és más közterhet kell beszednie, ezt pedig csak úgy tudja megtenni, ha fokozza az ellenőrzéseket, többeket bír adózásra - mondta Varga Árpád, a hivatal elnökhelyettese év eleji sajtótájékoztatóján.

Tág azon tevékenységeknek a köre, ahol alaposabban szétnéznek a revizorok, pénzügyőrök. A nagykereskedők nagy részének a körmére néz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A cukor és édesség nagykereskedelmével, az állat, a hús, a húskészítmények, az elektronikus és háztartási cikkek, számítógépek, szoftverek, híradástechnikai berendezések forgalmazásával foglalkozó cégek nagyobb eséllyel számíthatnak ellenőrzésekre. A biztonsági őröket, nyomozókat foglalkoztató vállalkozások, a munkaerő-kölcsönző cégek, vetőmagokkal, dísznövények, műtrágya eladásából pénzt szerző vállalkozások is a NAV célkeresztjébe kerülnek, illetve ott maradnak, mert több tevékenységet már tavaly is előszeretettel vizsgáltak a revizorok.

A húskészítmények gyártói, valamint a csomagolóeszközöket, műanyag építőanyagokat gyártó cégek is izgulhatnak.

A következő évek ellenőrzéseihez adatokat gyűjt a hivatal. A csomagküldő és internetes kereskedelem területén szétnéznek, a jogászok, ügyvédek, adószakértők is készülhetnek arra, hogy egy-két éven belül kiterjedt ellenőrzéseket végez körükben az adóhivatal. Utóbbiak számára már az idénre is be volt ígérve ez, de végül csak az ellenőrzéseket előkészítő adatgyűjtések lesznek. A magánrendelőket, fogorvosokat is gyakran meglátogatják a revizorok páciensként, arra lesznek kíváncsiak, kapnak-e nyugtát, számlát a magánvállalkozásban működő szolgáltatóktól.

Sokat vár a hivatal attól, hogy az áfaalanyoknak az idén összesítő jelentést kell készíteniük. Abban fel kell tüntetniük minden egyes beszerzési számlát, ahol az áfa eléri a kétmillió forintot. A hatóság emberei ennek alapján megnézhetik, hogy a cég partnere feltünteti-e adóbevallásában ezeket az értékesítéseket.

Az online pénztárgépek adóhatósághoz való bekötéséhez is nagy reményeket fűzött az elnökhelyettes, de arról nem beszélt, hogy erre az idén sor kerül-e. A legutóbbi hírek szerint a nemzetgazdasági tárca előrevetítette, hogy kitolhatják az április 1-jei határidőt, amely meg van szabva a rendszer felállításához, mert esély sincs arra, hogy a több százezer pénztárgépet alkalmassá tegyék erre.