Orbán Viktor bátor akar lenni

Vágólapra másolva!
Magyarország még nem tart ott, mint Törökország, de szeretné a törökök bátorságával végigjárni az utat. Erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a török kormányfővel való találkozása után.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor délután, a magyar-török üzleti fórumon tartott beszédében azt mondta, a Magyarország és Törökország közötti kiváló politikai alapokra és az egymás kultúráját tiszteletben tartó gondolkodásmódra lehet építeni a két ország közötti gazdasági együttműködést. Kiemelte, egyetért török kollégájával abban, hogy "nagyítóval sem találni" olyan ügyet, amely problémát okozna a két ország kapcsolatában.

A magyar kormányfő méltatta, hogy Recep Tayyip Erdogannak sikerült kellő időben meghoznia azokat a döntéseket, amelyekkel elejét vette annak, hogy a török gazdaság válságba zuhanjon. Bátor volt, hogy nehéz döntéseket hozzon - fogalmazott Orbán Viktor, hozzáfűzve: "mindannyian ilyenek szeretnénk lenni".

Recep Tayyip Erdogan kiemelte, hogy támogatja Magyarország keleti nyitás politikáját, amely már Törökországnak is bevált, amikor az európai piacok szűkülése miatt Ázsia felé nyitott.

Forrás: MTI/Kovács Tamás
Orbán szívesen utazna vízum nélkül Törökországba

Orbán Viktor a török vendégével folytatott tárgyalást követő sajtóértekezleten azt mondta: Törökország sikere biztatás Magyarországnak. A török siker arról szól, hogy ha egy nép bízik a saját erejében, megfelelő összefogást valósít meg, vezetői megfelelő programot hajtanak végre, akkor csodálatos eredményeket lehet elérni. "Nekünk is erre lenne szükségünk" - mondta, hozzátéve, hogy Magyarország eredményei még nem vetekednek Törökország sikereivel.

Elmondta, elfogadta a török kormányfő javaslatát, hogy felső szintű stratégiai tanácsot hozzanak létre a két ország közötti állandó kapcsolatot segítéséért, és elfogadta az energiaügyi munkacsoport létrehozására vonatkozó javaslatot is.

A két kormányfő célja, hogy 2015-re megduplázza Magyarország és Törökország kereskedelmi forgalmának értékét, vagyis az elérje az ötmilliárd dollárt. Orbán Viktor és Recep Tayyip Erdogan tárgyalásán szó volt a vízummentes utazás lehetőségéről és a magyarországi török történelmi műemlékek felújításáról is. Törökország kulturális intézetet nyit Budapesten, és - mint Orbán Viktor jelezte - Magyarország is hasonló intézetet hozna létre a két kontinensen fekvő országban.

A magyar kormányfő azt mondta, Magyarország támogatja Törökország európai uniós tagságra irányuló törekvéseit, és ezen az állásponton "nem változtat az a tény sem, hogy ez az ügy nem mozdult előre az elmúlt évben".