Orbán: Az IMF csak a bankokat védi

Vágólapra másolva!
Arra számított, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is úgy látja majd, hogy Magyarországnak a javuló gazdasági mutatói miatt lehetősége van egy rugalmas pénzügyi hitelkeretre, végül azonban nem így történt - mondta a miniszterelnök pénteken.
Vágólapra másolva!

Magyarország pénzügyi védőhálót kért az IMF-től, de nem kapta meg, holott "ha akarták volna, adhatták volna" - kommentálta az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatos fejleményeket Orbán Viktor kormányfő pénteken a Kossuth Rádióban.

"Végül is holló a hollónak nem vájja ki a szemét. Láthatóan az IMF egyetlen dologra koncentrál, ez pedig az, hogy a bankadót töröljük el, és helyette az embereket adóztassuk meg. Egy darabig ezt nem értettem világosan, de most már világos: az IMF is egy bank" - mondta Orbán Viktor.

Az IMF külkapcsolatokért felelős igazgatója csütörtökön azt mondta, szóba sem került, hogy Magyarország rugalmas hitelkeretet kapjon, a készenléti hitelről szóló tárgyalások pedig jelenleg fel vannak függesztve.

Orbán Viktor ugyanakkor jelezte, hogy a tárgyalásoknak nincs vége, mert Magyarország még vár egy végső válaszra a szervezettől, és továbbra is szeretné megkapni a pénzügyi védőhálót. Az idő Magyarország oldalán van, mert az elmúlt egy évben jelentősen javult a magyar pénzügyek helyzete - magyarázta.

A Magyarországgal szemben érvényben lévő uniós túlzottdeficit-eljárásról azt mondta, azt a magyar gazdaság helyzete már nem indokolja. "A magyarok nem különleges, hanem csak tisztességes és kettős mérce nélküli elbánást kérnek, "azt kérjük, hogy kapjuk meg azt a tiszteletet, amelyet Magyarország az elmúlt két, két és fél év teljesítménye alapján megérdemel" - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy szerinte ki fog-e az ország kerülni a túlzottdeficit-eljárás alól, azt válaszolta: "jó esélyünk van, érdemes harcolnunk". "Semmit nem lehet felhozni Magyarország ellen a tényvilágból, hiszen mindent, amit vállaltunk, teljesítettünk" - jelentette ki.