Hatalmas áremelkedés jöhet az Applenél

Vágólapra másolva!
Hiába esett mintegy 37 százalékot az Apple kurzusa szűk hat hónap leforgása alatt, a Goldman Sachs elemzője továbbra is optimista a legnagyobb technológiai céggel kapcsolatban. A legfrissebb elemzés szerint ugyan 760 dollárról 660 dollárra csökkent a vállalatra vonatkozó célár, de még így is masszív felértékelődési potenciállal kecsegtet a javaslat. Ami talán ennél is fontosabb, hogy a patinás befektetési bank a legnagyobb áremelkedést várja az Apple-től egy általuk nemrég publikált, negyven más részvényt is felsoroló anyagában.
Vágólapra másolva!

Az Apple részvényesek éltek már meg szebb időket is, még egy szűk fél évvel ezelett 700 dollár körül motoszkált a részvény. Az elmúlt néhány hónap során a cég viszont elveszítette az értékének mintegy 37 százalékát és csupán 450 dollár környékén kereskednek a papírral.

Az elemzők az előző negyedéves gyorsjelentést követően frissítették modelljeiket, ami miatt a többség csökkentett is az Apple-re vonatkozó 12 havi célárán is. Tavaly ősszel még 900 dollár fölötti árszinteket jósoltak a szakértők, mely 610 dollár körüli szintre csúszott vissza a napokban. A grafikonon viszont látható, hogy a várakozásoktól általában jócskán elmaradt az Apple teljesítménye.

A Goldman Sachs elemzője sem maradt ki a sorból, 100 dollárral 760 dollárról 660 dollárra csökkentette az Apple-re vonatkozó célárat. A drasztikus vágás ellenére masszív emelkedési potenciállal rendelkezik a részvény, a jelenlegi árszintről 45 százalékos emelkedést vár a szakértő. A világ legbefolyásosabb befektetési bankjánál jelenleg az Apple az a papír, amiben a legnagyobb felpattanást várják az elemzők.

Forrás: [origo]