Vágólapra másolva!
Kitart a rossz hangulat a tőzsdéken a mai kereskedés felénél is. Folytatódik a kockázatos eszközökből való menekülés a piacokon, így vaskos mínuszok uralkodnak Európában. Az olasz kormányzás ellehetetlenülésétől és a reformfolyamatok megakadásától tartanak a befektetők.Az OTP és a MOL is nagyot zuhan a ma, a bankpapír már 3,5 százalék körüli mínusznál jár. A magyar olajcég közzétette negyedéves jelentését, amiben elkeserítő eredményről számolt be az elemzői konszenzushoz képest. Az olajtársaság tisztított nettó profitja több mint 75 százalékkal múlja alul az elemzői várakozásokat, emiatt árfolyama 2 százalék feletti csökkenést mutat.Az amerikai határidős indexek alapján a pozitív tartományban nyithatnak a tengerentúli piacok, a tegnapi óriási zakó után. Ma délután több fontos makroadat is napvilágot lát majd az USA-ban, többek között az S&P Case-Shiller lakásárindex, a fogyasztói bizalmi index és az új lakás értékesítések alakulása, amik szintén befolyásolhatják a piaci mozgásokat.
Vágólapra másolva!

Padlón az OTP

A régiós indexek továbbra is felülteljesítők a nyugat-európai társaikhoz, habár itt is méretes mínuszok láthatók, azonba BUX nem tudja tartani a lépést a környező országok benchmarkjaival.

Forrás: [origo]

Ma délután kamatdöntő ülést tart a Monetáris Tanács, melytől újabb 25 bázispontos kamatcsökkentést várnak az elemzők. A Bloomberg által megkérdezett 26 szakértő egyöntetű véleménye, hogy 5,25 százalékra csökken az alapkamat 5,5 százalékról. Péntek délután hallgatja meg a miniszterelnök jegybankelnök jelöltjét a költségvetési és gazdasági bizottság. A Népszabadság kormányzati forrásai szerint biztos, hogy Matolcsy György kerül az MNB élére, míg az NGM vezetését Varga Mihály venné át, ezzel megerősítve a korábbi sajtóértesüléseket. A Nemzeti Bankkal kapcsolatos események megmozgathatják a forint árfolyamát, habár ha minden a várakozásoknak megfelelően alakul már túl nagy mozgásra nem biztos, hogy lehet számítani. Az aktuális nemzetközi hangulat azonban nagyban befolyásolhatja a piaci reakciókat.

A forintot is elérte a kockázatkerülési hullám, hajnalban egészen a 295-ös szintig is gyengült az euróval szemben, azóta onnan sikerült visszaerősödnie a 294 körüli értékre. A dollárral és a svájci frankkal szemben nagyobbat veszített értékéből a hazai deviza. A forint/dollár kurzus 224,6, míg a svájci frankkal szembeni jegyzések a 241,7 körül ingadoznak.

Az EUR/HUF árfolyama

Forrás: [origo]

Az OTP pocsékul teljesít ma a rendkívül rossz nemzetközi hangulatban. Pedig a Wood elemzői megemelték célárukat az OTP-re vonatkozóan 4098 forintról 4752 forintra, habár ajánlásuk továbbra is tartás maradt. Ellenben a Barclays elemzője még mindig pesszimista és ügyfeleinek azt ajánlja, hogy súlyozzák alul az OTP papírjait. Az árfolyam több mint 3,5 százalékos mélyrepülésben van.

Az OTP árfolyama (BÉT)

Forrás: [origo]

Az elemzői várakozásokhoz és a bázishoz képest is gyengébben teljesített a MOL, az olajtársaság tisztított nettó profitja több mint 75 százalékkal maradt el a konszenzustól, míg az egyszeri tételekkel tisztított és újrabeszerzési árakkal becsült üzemi eredmény 58,4 milliárd forintra zsugorodott, ami 20 százalékkal lett alacsonyabb a szakértői becsléseknél. Ez még a legpesszimistább elemzői várakozásokat is alulmúlja, jelenleg -2,2 százaléknál jár az árfolyam.

Forrás: [origo]

A Richter is elgyengült a nap közepére, pedig nyitásban még a pozitív tartományban is megfordult a gyógyszerpapír árfolyama, jelenleg már 1,2 százalékkal csökken.

A Magyar Telekom és az Egis is rosszul teljesít, előbbi fél százalékkal, utóbbi 1,3 százalékkal esik.

A PannErgy árfolyama a napi maximális emelkedéssel 330 forintra ugrott, ennél magasabban ma nem születhet kötés a BÉT-en érvényes szabályok szerint. Azután lőtt ki az árfolyam, hogy ismét egy hatalmas kötés született a PannErgy piacán. Összesen 2,6 millió darab részvény, az összes részvény valamivel több mint 12 százaléka mozdult meg 275 forinton egyetlen kötésben. Brókerkörökből származó értesüléseink szerint az ügylet mindkét oldalán az Erste állt, ami azt jelentheti, hogy a teljes Lazarus pozíciót likvidálta az Erste.

3,9 milliárd forintos EBITDA-val zárt a negyedik negyedévben a TVK a továbbra is gyenge iparági környezetben. Egy évvel korábban még 3,2 milliárd forintos veszteséget termelt EBITDA-szinten a vegyipari cég. Az eredmény javulását támogatta a költségek csökkentése. A menedzsment várakozása szerint idén már javulhat a piaci környezet, ami magasabb üzemi eredménnyel járhat.

Nem enyhülnek a mínuszok Európában

Kitart a borús hangulat, és szabadulnak a kockázatos eszközöktől a befektetők az európai piacokon.

Habár a Képviselőházban és a Szenátusban is a Bersani vezette balközép párt szerzett több mandátumot, azonban nem sikerült a kormányalakításhoz szükséges többséget szereznie. A felsőházban Berlusconi pártja kellő számú helyet nyert ahhoz, hogy blokkolja a kormányalakítást, így lehetséges, hogy új választásokra lesz szükség.

Az olasz index továbbra is 4,5 százalék körül esik, és nem javul a helyzet a többi európai börzén sem. A milánói parketten a bankpapírok szerepelnek a legrosszabbul. Az Unicredit csaknem 9 százalékkal zuhan, míg a Banco Popolare 8 százalékkal zakózik.

Forrás: [origo]

Az olasz választással kapcsolatos fejleményekre elgyengült az euró, a dollárral szembeni jegyzések a tegnapi, 1,33 feletti szintről 1,305-ig zuhantak a piac számára kedvezőtlen hírekre. Ma reggel folytatódott a lejtmenet, már 1,303-nál is járt az árfolyam, azóta picit visszább tudott mászni a jegyzés az 1,308-as szintig. A japán jennel szemben tegnap extrém módon gyengült az euró, melyet nem tudott korrigálni az árfolyam, jelenleg a 120,6-os szinten áll a jegyzés, holott tegnap még 125 körül mozgott az EUR/JPN.

Az EUR/USD árfolyama

Forrás: [origo]

Tegnap az olasz kötvényhozamok is nagyot emelkedtek, például a tíz éves állampapírhozam 3 hónapos csúcsra ért, 4,78 százalékra. Az olasz kötvényfelár a némettel szemben 42 bázisponttal 335 bázispontra emelkedett, 2011 decembere óta a legmagasabb szintre.

Az elemzői várakozásokat kismértékben meghaladó bevételről, illetve azzal egybevágó profitról számolt be 2012-es jelentésében a francia Vivendi, azonban még mindig nem állt elő legfrissebb stratégiájával a vállalat. Egyelőre annyit tudni, hogy a média tevékenység kerülhet a középpontba, ami egyes telekom operációk eladásával járhat. A cég papírjai jól teljesítenek az ellenszélben is, jelenleg minimális mínuszban van az árfolyam.

A BASF német vegyipari vállalat felemás eredményekről és bíztató kilátásokról számolt be negyedéves gyorsjelentésében. A papír mai mélyrepülésében a negatív piaci hangulat mellett szerepe lehet a vártnál kisebb 2012-es osztalékfizetési javaslatnak is. A részvény 3 százalék feletti gyengüléssel nyitott, azonban mostanra valamelyest javított és már "csak" 1,4 százalékos mínuszban áll.

Az amerikai határidős indexek alapján a pozitív tartományban nyithatnak a tengerentúli piacok, a tegnapi óriási zakó után. Ma délután több fontos makroadat is napvilágot lát majd az USA-ban, többek között a havi lakásárindex, a fogyasztói bizalmi index és az új lakás értékesítések alakulása, amik szintén befolyásolhatják a piaci mozgásokat.