Hatalmasat kaszált a luxusguru

Vágólapra másolva!
Újabb részvényeitől válik meg nemrégiben tőzsdére vitt cégében a divatguruként is ismert Michael Kors. Az üzletember ezúttal egy 3 milliós pakkot ad el, de mellette legnagyobb tulajdonostársa is értékesíti részvényeit. A történelmi csúcsokon járó árfolyam egyelőre 3 százalékos eséssel reagált a hírre.
Vágólapra másolva!

Újabb részvényeket ad el saját nevével fémjelzett cégéből Michael Kors. A divatguru ezúttal 3 millió részvénytől kíván megválni, amivel tulajdonrésze a korábbi 3,9 százalékról 2,4 százalékra csökken majd a Michael Kors Holdingban. A 2011 decemberében tőzsdére bocsátott részvény több mint megháromszorozta értékét, érthető tehát, hogy a divatmogul legalább részben realizálja profitját, csak a 3 millió részvénnyel több mint 120 millió dollárt kaszál a kibocsátáskori értéken felül.

Kors részvényeladása része egy 25 millió darab részvény értékesítését célzó másodlagos kibocsátásnak, melyben a legnagyobb tulajdonosnak számító kockázati tőketársaság, a Sportswear Holdings 19,7 milliárd dollár értékű papírjától válik meg. Ezzel 5,8 százalékra csökken a tulajdonrésze a korábbi 63-ról. A másodlagos kibocsátás olyan tranzakció, amiben a meglévő tulajdonosok nagymennyiségű részvényüket nem a tőzsdén, hanem egy aukcióra hasonlító ügylet keretében adják el, így nem nyomják le az árfolyamot a tőzsdén.

A Kors nemcsak a tőzsdén muzsikál jól, hiszen a vállalat negyedik negyedéves gyorsjelentésében tetszetős árbevétel-növekedésről számolt be, több mint 40 százalékkal nőtt a legalább egy éve nyitva tartó üzletei értékesítése Észak-Amerikában. Pedig a Kors nem kimondottan olcsó konfekció, a cég által kínált ruhákat a luxus kategóriába szokás sorolni.

Ennyi, kiszállnak a nagyok?

Az álmoskönyvek szerint nem a legjobb jel, ha egy cég alapító-tulajdonosa és a legnagyobb befektető erőltetett ütemben válik meg részvényeitől. A tulajdonosok a valaha volt legjobb időpontban adják el részvényeiket, hiszen a Michael Kors Holdings árfolyama a történelmi csúcson, 64,84 dolláros árfolyamon zárt kedden, ami több mint háromszorosa a 2011 decemberi kibocsátás 20 dolláros jegyzési árfolyamának.

Érdemes kiemelni, hogy a Sportswear Holdings kockázati tőke társaságként tőzsdén kívüli cégekbe fekteti tőkéjét, így teljesen normális, hogy a vaskos többségi tulajdonától idővel jó pénzért megválik. A hosszabb távú hatás nagy mértékben múlik azon is, hogy milyen típusú befektetőkhöz kerülnek a részvények, de jó eséllyel lényegesen növeli majd a közkézhányadot (a részvények valóban szabadon forgó, azaz nem nagytulajdonosoknál lévő része) és a likviditást, átmenetileg pedig nyomást gyakorolhatnak az árfolyamra is, ha az új részvényesek értékesíteni kezdik a papírokat.

A bejelentés hatására a közel 3 százalékkal esett a részvény a nyitás előtt, amiből alig tudott ledolgozni a kereskedésben is, 2,5 százalékos mínuszban mozog.

A Michael Kors Holdings árfolyama (NYSE)