Megbillentek az árupiacok is az olasz választások után

Vágólapra másolva!
Óriásit fordult a világ tegnap délelőtthöz képest nemcsak a részvény-, hanem az árupiacokon is. Hétfőn nyitáskor minden árfolyam felfelé tartott, de az amerikai zárásra már ismét pánik üzemmódba kapcsoltak a piacok az olaszországi választások eredménye miatti aggodalmak következtében. Persze ilyenkor is vannak nyertesek, a menedékszerep hirtelen ismét fontos lett: az arany ma már 1600 felett is járt..
Vágólapra másolva!

Szoros eredménnyel értek véget az olasz választások, ahol egyik pártnak sem sikerült a kormányalakításhoz szükséges többséget szereznie. Így lehetséges, hogy új választásokra lesz szükség, ami a piacok számára tartósan negatív hatással járhat.

Az optimizmus nagyjából délig tartott, azután folyamatos lemorzsolódást láttunk főként az ipari tevékenységhez köthető termékek piacán. Óriási áresés nem volt, inkább csak a nap eleji szintekhez képest jelentősek az árelmozdulások. Pláne szerénynek mondható az értékvesztés, ha végigtekintünk a részvénypiacok veszteségein....

Nyolchetes mélypontjára esett a WTI crude kedd reggel, mivel a globális növekedésbe vetett hit sérült az olasz választások okozta bizonytalanság miatt. A gazdasági reformok meghiúsulástól való félelem ismét előtérbe helyezte az euro zóna pénzügyi stabilitása körüli aggodalmakat. És persze amikor áresést kell indokolni mindig kéznél van az amerikai "pénzügyi szakadék" közeledése is. Az árfolyam 92,40 körül jár, 0,7 százalékkal a tegnapi záróérték alatt.

WTI nyersolaj (dollár/hordó)

Forrás: [origo]

A tegnapi 1 százalék feletti emelkedést újabb 0,7 százalékkal fejelte meg az arany árfolyama és már a bűvös 1600 dolláros határral küzd. Az új kereskedési sáv támaszszintje a múlt hét csütörtöki 1554 dolláros ár, míg felülről az 1618,7 jelenthet ellenállást. Mindenesetre egy kisebb feltámadásnak vagyunk szemtanúi: hét hónapos mélypontról 3 nap alatt közel 50 dollárt sikerült felpattanni. A befektetők már Ben Bernanke-re, a Fed elnökére fókuszálnak, mivel délután a szenátus bankbizottsága előtt várhatóan a laza monetáris politika inflációs hatásairól is fog beszélni.

Arany árfolyama (dollár/uncia)

Forrás: [origo]

A napi hintát jól érzékelteti a cukor árfolyammozgása. 25 pontos emelkedés után 10 ponttal zárt a múlt heti záróértéke alatt és már megint a 18 centtel birkózik. Az amerikai földgáz fittyet hányt a hangulatromlásra, a friss időjárás előrejelzések 4% feletti pluszba küldték, ami messze a nap nyertesévé tették. Ezzel a két termékkel ki is merítettük az 1 százalék feletti emelkedést produkáló árupiaci termékek körét.

A nap vesztese címet a búza nyerte el közel 2 százalékos árcsökkenéssel. 700 cent alatt is járt a kurzus, amire utoljára a nagy gabonapiaci emelkedés kezdetén, tavaly júniusban volt példa. Az áresés mögött a bőséges havazás áll: a nagy búzaöv államaiban Kansas és Oklahoma környékén vastag hótakaró óvja a cseperedő idei termést. A szója és a kukorica viszont - hacsak csekély mértékben is - de emelkedni tudott,az előbbi 0,3, míg a kukorica 0,1 százalékkal került feljebb.

Búza árfolyama (dollár/véka)

Forrás: [origo]