Vágólapra másolva!
Április elsejével távozik a Chesapeake Energy vezérigazgatója, aki a vállalat társalapítójaként huszonnégy éven keresztül látta el a vezetői teendőket. Gondolhatnánk szomorú hír ez a részvényeseknek, akik mégis inkább megörültek a bejelentésnek (9 százalékkal ugrott a papír árfolyama). Hiába volt ugyanis Aubrey McClendon az amerikai nemkonvencionális gázforradalom egyik legnagyobb élharcosa, tavaly jó adag visszás ügybe keveredett a menedzser. A folyamatos vádak és vizsgálatok időt és energiát emésztettek fel, és nem mellesleg a Chesapeake korábbi értékének jó részét is lefaragták. Távozása egy új, tisztább korszak kezdetével kecsegtet, bár a cégnek lesz még dolga a vállalatirányítási elvek csiszolásával.
Vágólapra másolva!

Lemond vezérigazgatói tisztségéről a Chesapeake Energy vezérigazgatója, mely a cég utóbbi időszaki hányattatott sorsát elnézve nem is akkora meglepetés. Aubrey McClendon indoklása szerint a vállalat vezetőinek elképzeléseivel kapcsolatban mélyen húzódó ellentéteik vannak, de a vezetői székben történő átmenet folytonosságáért ennek ellenére is mindent megtesz majd.

A mélyen húzódó ellentétek persze nem ok nélküliek, tavaly számos visszásnak tűnő ügyletre derült fény a cég és a vezérigazgató körül. A Reuters oknyomozásának eredményeként került napvilágra a Chesapeake és legnagyobb versenytársa, az Encana közötti megállapodás az észak michigani földárak lenyomásáról, mellyel kapcsolatban már az illetékes hatóságok is nyomozást folytatnak.

Igazán mégsem ezzel húzta ki a gyufát McClendon. Arra már akkor sor került, amikor a vezérigazgató privát célokra 1 milliárd dolláros kölcsönt kapott a társaság egyik nagy befektetőjétől, illetve mikor kiderült, hogy egy McClendon által is irányított hedge fund olyan nyersanyagokba fektet, melyeket a Chesapeake termel.

Mindezek következtében a vállalat, és annak vezetője ellen indított számos vizsgálatból egy kisebb kis portfóliót sikerült felhalmozni, mely természetesen a részvény árfolyamára is nagy nyomást helyezett tavaly. Miután a vállalat értékének felét elvesztette a Chesapeake a tavaszi hónapokban, a cégben érdekelt nagy hedge fundok nyáron már eltávolították McClendont az elnöki pozícióból, és azóta érezni lehetett, hogy a vezérigazgatói szék is inog.

Nem csoda ezeket látva, hogy a menedzser távozásával a részvényt valósággal széttépték. A folyamatban levő vizsgálatok időt és energiát emésztettek fel a cégnél, ráadásul annak megítélését is igencsak megtépázták. Egy új vezetés egy új korszak kezdetével is kecsegtet, gondolhatják a részvénybefektetők. Az egyelőre senkit nem zavar, hogy a vezérigazgató távozásával nem kevés végkielégítést kell majd kifizetni. McClendon 47 millió dolláros összeget vihet haza, mely 11,7 millió dolláros - négy év alatt kifizetendő - készpénzes kompenzációt is magában foglal.

A Chesapeake árfolyama (USD)

Az utóbbi időszaki visszásságok ellenére persze a cég társalapítójaként több éve vezetői pozíciót betöltő McClendon érdemei elvitathatatlanok. A menedzser a nemkonvencionális gázkitermelés egyik élharcosa volt Amerikában, az olcsó gáz és energia lehetőségét felkínálva a tengerentúli gazdaságnak. A cég jó időben meglovagolta az iparági trendeket, bár a gáz árának mélyrepülése és a magas hitelállomány miatt tavaly már eszközértékesítésekre kényszerültek.

McClendon szomorú esete jó útravalóként szolgálhat a cég vezetői számára. A vezérigazgató visszás ügyeinek idejében fenn kellett volna akadnia a belső szitán, vagyis a vállalatirányítási rendszer szűrője ha nem is cserére, de egy tisztításra mindenképp rászorul.