Jól megy az amerikai barkácsáruháznak

Vágólapra másolva!
Az elemzői várakozásokat bevétel és adózott eredmény szintjén is képes volt megverni az amerikai Home Depot a tavalyi negyedik negyedévben. A legnagyobb, lakberendezéseket és barkácseszközöket értékesítő tengerentúli vállalat vezetői az idei évre vonatkozóan újabb 2 százalékos bevételi növekedést vetítenek előre, miközben megemelték a negyedévre vonatkozó osztalékfizetés mértékét. 2015 végéig ráadásul a piaci kapitalizáció 18 százalékát vásárolják majd vissza saját részvény vásárlások formájában.
Vágólapra másolva!

A vállalat az egy évvel korábbi időszakhoz képest igen jelentős, kétszámjegyű bevételi és profitnövekedést tudott elkönyvelni a negyedik negyedévben. A fogyasztók javuló vásárlási hajlandósága mellett a vállalat számait olyan egyszeri tételek is felfele segítették, mint például a Sandy hurrikán miatti újjáépítések. Fontos azonban kiemelni, hogy a társaság jelentése még az elemzői várakozásokhoz képest (melyek például már tartalmazhatták a hurrikán pozitív eredményhatásait) is szebb számokat tartalmaz.

A vállalat a negyedik negyedévben 1,02 milliárd dolláros profitot termelt, ami a bázisidőszaki szintekhez képest 32 százalékos emelkedésnek felel meg. Mivel Kínában bizonyos bolti bezárásokhoz kapcsolódóan felmerültek kedvező egyszeri profittételek, a 68 centes egy részvényre jutó profit ezektől tisztítva 67 centre rúgott.

A nagy növekedést a vállalat elsősorban az amerikai fogyasztói szokások kedvező irányú elmozdulásának tudhatja be. A lakásárak emelkedése egyre többeket arra sarkall, hogy többet költsön a felújítási munkálatokra, ami érthető módon pozitívan csapódik le egy barkácseszközöket és lakberendezési tárgyakat árusító vállalatnál. Ez jól tetten érhető egyébként az átlagosan, egy ember által elköltött összegek 5,6 százalékos emelkedésén is, ami mellett ráadásul a tranzakciók számában is tapasztalható 8,6 százalékos emelkedés.

Mivel láthatóan jól megy a vállalat szekere, a menedzsment a megtermelt profitból egyre nagyobb szeletet adna át a rézvényeseknek. A tervek szerint 17 milliárd dollár értékben vásárolnak majd vissza saját részvényeket 2015 végéig (ami a piaci kapitalizáció tekintélyes, 18 százalékos része), és a negyedéves osztalék mértékét is megemelik. Ezentúl papíronként 39 centet fognak kifizetni, ami 34 százalékkal magasabb az eddigi értékeknél (bár még így is csak 2,4 százalékos osztalékhozamnak felel meg).